
Fotó: Krónika
Néhány nappal ezelőtt keltezett átiratában a szaktárca arra figyelmezteti a magyar Nemzeti Közlekedési Hatóságot: a céget engedéllyel ellátó szervként foganatosítson sürgős intézkedést a Budapest–Csíkszereda útvonalon menetrend szerinti járatokat üzemeltető fapados társaság ellen, amelyet az elmúlt időszakban a román útügyi hatóság kétszer is megbírságolt. Lizeta Volcinschi, a minisztérium főosztályvezetője a Krónikának elmondta, az Orangewayst amiatt büntették meg, mert járműveire a bejelentett állomásokon kívül is felvett utasokat, és a személyszállítás során többször észleltek késést.
Lizeta Volcinschi kérdésünkre elismerte, hogy ezek a kihágások nem súlyosak, viszont szerinte több alkalommal megismétlődtek, emiatt a román útügyi szervek ideiglenesen megtilthatják a magyarországi busztársaság járműveinek az országba történő belépését. A bukaresti minisztérium a közúti személyszállítás engedélyezését szabályozó 1992/684-es számú, 2001-ben módosított uniós szabályzatra hivatkozva kérte a magyar szakhatóságtól az Orangeways elleni fellépést. A bukaresti átirat hátterében az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesületének (EKSZE) feljelentése áll, az erdélyi és székelyföldi városokból Budapestre menetrend szerinti autóbuszjáratokat üzemeltető társaságok ugyanis kalózcégnek tartják, és törvénytelen működéssel vádolják a Kedves Ferenc, Magyarország 23. leggazdagabb üzletembere tulajdonában lévő Orangewayst. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a csíkszeredai Orbán László vezette EKSZE a napokban leszögezte: az erdélyi közúti szállítók készek akár barikádokkal is megakadályozni a magyarországi személyautók és haszonjárművek áthaladását a hazai utakon, ha a magyar hatóságok nem vonják vissza az Orangeways Zrt. engedélyeit. A számos személyszállítási céget tömörítő egyesület szerint a budapesti társaság nem fizet állomásdíjat Romániában, és dömpingárakat alkalmaz; a szervezet utóbbi panaszát különben a román szállítási minisztérium a Versenytanácshoz irányította. Ezzel szemben tegnap Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója lapunknak elmondta: a társaság egyik járata éppen a román közúti hatóság által lefolytatott ellenőrzés miatt késett 30 percet. „A bukaresti átirat ügyében a magyar hatóságok mondják ki a végső szót, viszont a ránk kirótt büntetések nyilvánvalóan nem súlyosak. Mi továbbra is a legmagasabb minőségi színvonalon, legálisan, jóhiszeműen folytatjuk tevékenységünket, ami ellenben nem mondható el az Orbán úr vezette egyesületről, amelyet piacféltés motivál. Hiszen miközben az Orangeways Romániában maradéktalanul eleget tesz kötelezettségeinek, az erdélyi szállítók Budapesten nem fizetnek megállóhelydíjat, nem tartják be a pihenőidőt, sőt fénymásolóval hamisított engedélyekkel közlekednek, veszélyeztetve a közúti biztonságot” – nyilatkozta lapunknak Kovács Miklós, hozzátéve: az Orangeways a magyarországi közlekedési hatóságokhoz fordult segítségért az ügyben, ugyanakkor jogi intézkedéseket fontolgat az EKSZE ellen.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.