Kisebb deficit kell

Pénzügy-politikai tanácsokat ad az IMF. A költségvetési hiánynak jóval kevesebbnek kell lennie a bruttó nemzeti össztermék két százalékánál, ezért alacsonyabbnak kell lennie a 2008-ra tervezett mértéknél, emellett a jövedelmekkel kapcsolatosan valós becslések szükségesek – jelentette ki tegnap Bukarestben Albert Jaeger, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője. Hozzátette, a kormány által betervezett 2,7 százalékos költségvetési hiányt a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve jóval 2 százalék alá kell szorítani.

Gazda Árpád

2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00

Az IMF ugyanakkor optimista a román gazdaság fejlődését illetően: mind idénre, mind jövőre hat százalékos gazdasági növekedést jelez előre. Ugyancsak szükségesnek nevezte a középtávra szóló költségvetési terveket. „Jelenleg hiányzik a középtávú pénzügyi perspektíva. Ennek a megléte sokat segíthetne a stratégiák kidolgozásakor” – hangoztatta Jaeger. A pénzügyi szakember szerint ugyanakkor ennek nem kedvez a bizonytalan politikai helyzet. „Az Európai Unió hét évre szóló pénzügyi stratégiával rendelkezik, és Romániának is ilyen jellegű tervekre van szüksége annak érdekében, hogy kiaknázhassa a lehetőségeket” – szögezte le. Az IMF küldöttsége a romániai vezetőkkel folytatott konzultációsorozat részét képező hivatalos látogatáson tartózkodott Bukarestben, a gazdaság fejlődéséről szóló egyeztetések céljával. 

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Tovább nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya
2025. szeptember 09., kedd

Hol fájt Ciolacunak a deficit? Újabb koalíciós adok-kapok

Marcel Boloș, aki az első Ciolacu-kormány pénzügyminisztere volt 2023 júniusától 2024 decemberéig, azt állítja, hogy többször is figyelmeztette Marcel Ciolacut a növekvő költségvetési hiányra, de kijelentését nem vették figyelembe a kormányban.

Hol fájt Ciolacunak a deficit? Újabb koalíciós adok-kapok
2025. szeptember 09., kedd

Cáfolja a kormány, hogy emelnék a nyugdíjkorhatárt, bár Bolojan arról beszélt, hogy ez elengedhetetlen

Cáfolta kedden a kormány, hogy az általános nyugdíjkorhatár emelését fontolgatja – a reakció annak nyomán született, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn este arról beszélt: elengedhetetlen a nyugdíjazási korhatár emelése.

Cáfolja a kormány, hogy emelnék a nyugdíjkorhatárt, bár Bolojan arról beszélt, hogy ez elengedhetetlen
2025. szeptember 08., hétfő

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában
2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj