Hirdetés

Kína a legnagyobb energiafogyasztó

Kína a legtöbb energiát fogyasztó ország a világon a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) kedden közölt adatai szerint. Az ázsiai ország tavaly lépett az addigi világelső Egyesült Államok helyére. Kína 2252 millió tonna kőolajnak megfelelő energiát fogyasztott 2009-ben, ami nagyjából 4 százalékkal több a 2170 millió tonnás amerikai fogyasztásnál. 2000-ben az Egyesült Államok még kétszer annyi energiát fogyasztott, mint Kína. 2008-ban már csak 150 tonnával „vezetett”, tavaly pedig a második helyre szorult.

MTI

2010. július 23., 10:362010. július 23., 10:36

Gyors előretörés

Az ázsiai gazdasági nagyhatalom a vártnál jóval gyorsabban tört az élre, főként azért, mert az energiahatékonyság az Egyesült Államokban nagyobb mértékben javult, mint Kínában. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy az ázsiai országban a válság kevésbé vetette vissza a fogyasztást, mint az Egyesült Államokban. Egy főre számítva azonban még mindig az Egyesült Államok a legnagyobb fogyasztó.

Peking kétségbe vonja az IEA adatainak hitelességét. A kínai statisztikai hivatal szerint 2132 millió tonna kőolajnak megfelelő energiát használtak fel az országban tavaly. A váltás következményeként Kína nem csupán az energiaárak alakulását tudja nagyobb mértékben befolyásolni, hanem a globális energiafelhasználás mintázatait is. Ha például az ázsiai ország a környezetbarát, elektromos vagy hibridmeghajtású autók használatát támogatja, azzal szinte az egész autógyártást átformálhatja, mondta Fatih Birol, az IEA vezető közgazdásza.

Nagy összegű fejlesztések

Kína erőteljesen ösztönzi is a megújuló energiaforrások használatát; a következő tíz évben összesen 5 ezer milliárd jüan, mintegy 738 milliárd dollár értékben hajtanak végre fejlesztéseket, azzal a céllal, hogy 2020-ban 15 százalék legyen a megújuló energia aránya a felhasználásban.
Jelenleg a szén a meghatározó, 70 százalékos részaránnyal. Kína a legnagyobb szénfogyasztó a világon, és a tetemes hazai készlet ellenére behozatalra szorul; míg alig három éve nettó exportőr volt, tavaly már a legtöbb szenet importáló ország címe is Kínát illette meg.

Kőolajfogyasztásban egyelőre az Egyesült Államok áll az élen, a legnagyobb termelő Szaúd-Arábia viszont tavaly először több olajat adott el Kínának, mint az Egyesült Államoknak, amely évtizedekig az első számú vásárló volt. Kína nem tagja a párizsi székhelyű IEA-nak, amelyet az 1973-as olajválság után alapított a legfejlettebb ipari államokat tömörítő nemzetközi Gazdasági, Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). Az elsősorban elemzéssel, a nemzetközi együttműködés ösztönzésével és az energiaválságok kezelését segítő megoldások kidolgozásával megbízott kormányközi testület vezetője, Tanaka Nobuo idén márciusban sürgette Kínát, hogy csatlakozzon az alapítókhoz, különben fennáll a veszélye annak, hogy az IEA elveszíti a jelentőségét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés