
Kezdődhet a Kolozsvár melletti Erdőfelek község területére tervezett Tetarom 4-es ipari park építése, miután Horea Uioreanu megyei tanácselnök szerdán aláírta a kivitelezésre vonatkozó rendeletet.
2014. május 14., 18:092014. május 14., 18:09
A 86 hektáros, 36,4 millió lejből megvalósuló létesítményt húsz hónapon belül kell befejezni – mutatott rá a megyei önkormányzat közleményében.
Amint Uioreanu (képünkön) a közleményben kifejtette: a beruházás keretében elsőként utakat építenek, víz-, gáz- és villamos energia-vezetékeket fektetnek le, illetve csatornahálózatot alakítanak ki, a továbbiakban pedig irodaházat, valamint kis- és közepes vállalkozásoknak szánt csarnokot építenek.
„A vállalkozói infrastruktúra kialakítása mellett optimális környezetet szeretnénk teremteni, amely a gyártási, szállítási és a magas szintű technológiai iparban ösztönzi a befektetést, fejlesztést azzal a feltétellel, hogy a projektek környezetkímélők legyenek” – fogalmazott a Kolozs megyei önkormányzat elnöke. Az ipari parkban napelemparkot is terveznek, amelyik a létesítmény energiaellátását biztosítaná.
A Tetarom 4 kivitelezési költségeinek felét a megyei önkormányzat biztosítja, 41 százalékát az Európai Unió, kilenc százalékát pedig az országos költségvetés fedezi. Viorel Gavrea, a Tetarom Rt. igazgatója nemrég elmondta: egyelőre nem lehet tudni, hány cég telepedik meg az új létesítményben. Az EU-finanszírozás új szabályaira hivatkozva említette, hogy csak a park átadása után kezdhetik el a létesítmény hirdetését.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!