2009. október 13., 10:322009. október 13., 10:32
A tegnaptól hatályos intézkedés előírja ugyanis, hogy a tavaly érvényes 615 lejes plafon helyett idén azok fizetnek kevesebbet a fűtésért, ahol a háztartáson belül az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 425 lejt.
A kormányhatározat értelmében az egy főre eső 155 lejnél alacsonyabb havi jövedelem esetében a családok távfűtési számláját 90 százalékban támogatják a téli hónapok idején, ha pedig az egy főre eső jövedelem 355 és 425 lej között van, a támogatás értéke nem haladhatja meg a számla 40 százalékát.
Eddig a törvény lehetővé tette, hogy azok a családok is 20, illetve 10 százalékos szubvencióban részesüljenek, amelyekben az egy főre eső nettó havi jövedelem legtöbb 440 lej, illetve 500 lej volt. A kormány ugyanakkor azon családok számára is csökkentette az idei télre a jövedelemküszöböt, amelyek földgázzal, fával, szénnel vagy kőolajalapú üzemanyagokkal fűtenek otthonaikban.
A kormány a gazdasági válsággal indokolta a küszöb csökkentését, rámutatva, a jelenlegi büdzséből nem lehet biztosítani minden szociális támogatást, és emiatt csökkenteni kell a haszonélvezők számát.
A támogatásigénylési kérvényeket október 31-éig lehet benyújtani, a támogatás 2009 novemberétől 2010 március végéig érvényes.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.