2012. október 17., 09:132012. október 17., 09:13
A Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója elmondta, a gazdasági válság óta első ízben folyamatosan csökken a munkanélküliség, szeptember végére elérte a 2011 végén mért szintet, tehát a 7,49 százalékot. Ugyanakkor az igazgató úgy véli, nőtt a háromszékiek esélye, hogy munkát találjanak: a svéd Autoliv autóalkatrész-gyár folyamatosan alkalmaz, a magyarországi Valkes kábelköteg gyár jelenleg 150 háromszékit a gödöllői gyárában tanít, ígéretei szerint az év végéig összesen 400 munkavállalót vesz fel a kézdivásárhelyi kirendeltségéhez.
Kovászna megyében összesen 6732 állástalant tartanak nyilván, közülük 1850-en kapnak segélyt. Az igazgató több alkalommal hangsúlyozta, hogy az ország többi megyéjével ellentétben Háromszéken arra törekednek, hogy akkor is nyilvántartásukban maradjanak a munkanélküliek, ha már nem kapnak anyagi támogatást, mert ilyen módon bevonhatják őket az ingyenes át- és továbbképzési programjaikba.
Kelemen szerint a szakmai továbbképzéssel lehet a legeredményesebben küzdeni a munkanélküliség ellen, a háromszéki ügynökség ebben az évben 42 ingyenes tanfolyamot szervezett, amelyen 961-en vesznek részt, közülük 779 háromszéki már elvégezett valamilyen tanfolyamot. „Nagyon eredményesek a képzések, minden második végzős talál munkahelyet” – tájékoztatott az igazgató. Kelemen Tibor szerint egyébként a munkaadók elvárják, hogy a meghirdetett állásra pályázónak legyen szakértelme, tapasztalata, ennek ellenére az esetek többségében a jelentkezőket anyagi megfontolásból szakképzetlenként alkalmazzák.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.