
A kiskeresetűeket, illetve a legszűkebb költségvetéssel rendelkező turistákat sújtotta leginkább a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság – derült ki a legnagyobb üzleti forgalommal rendelkező hazai utazási iroda, a Perfect Tour felméréséből.
2014. szeptember 22., 14:342014. szeptember 22., 14:34
2014. szeptember 22., 14:372014. szeptember 22., 14:37
Amint a szakemberek rámutattak: 2009 után szinte teljesen eltűnt a piacról az a réteg, amely 2008 előtt évente egy alkalommal 300 eurónál kevesebb összeget szánt egy egyhetes külföldi üdülésre. A válság kitörése óta a kis költségvetésű családok szabadságukat otthon, esetleg vidéki rokonoknál töltik, esetenként legfeljebb egy-egy hétvégére ellátogatnak valamely hegyvidéki panzióba.
A Prefect Tour becslése szerint a válság nyomán mintegy 200 ezer olyan romániai turista tűnt el a piacról, akik korábban saját autójukkal utaztak főként Bulgáriába vagy Görögországba, és kétcsillagos szállodában vagy apartmanban szálltak meg.
Sorin Văduvoiu, a turisztikai ügynökség igazgatója rámutatott: a legolcsóbb, 200–300 eurós üdülési csomagokat most azok vásárolják meg, akik a gazdasági krízis előtt 500–600 eurót szántak nyaralásra.
A Perfect Tour felmérése szerint mindazon ügyfelek mérsékelték igényeiket, akik a válság kitörése előtt ezer eurónál kevesebbet költöttek egy üdülésre, a krízis ezzel szemben nem érintette azokat, akik több ezer eurót is üdülésre tudtak fordítani.
„A felső kategória változatlanul ugyanakkora összeget szán üdülésre, mint 2008 előtt, mert a turizmus kiadásaiknak csak kis részét teszi” – mutatott rá Văduvoiu. Jómódú, luxusügyfelei számára egyébként a Perfect Tour VIP-szolgáltatást biztosít: ennek keretében az utazási iroda munkatársai ellátogatnak a kliens irodájába, és ott mutatják be a kínált csomagokat.
„A luxuskategóriába üzletemberek, cégvezetők, menedzserek tartoznak, akik több mint ötezer eurót szánnak egy üdülésre. Ezek az ügyfeleink a francia Riviérára, a dél-franciaországi Provence-ba utaznak, de egzotikus helyeken is szívesen nyaralnak, mint Bali, Sri Lanka vagy Mauritius” – magyarázta az ügynökség vezetője.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!