Mintegy kétszázezer személy nyugdíját számolják újra, miután a kormány egy októberi alkotmánybírósági döntés nyomán szerdai ülésén elfogadta az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet.
2013. december 19., 18:432013. december 19., 18:43
2013. december 19., 18:492013. december 19., 18:49
A döntés értelmében 1,12 értékű nyugdíjpont-korrekcióra számíthatnak azok a személyek, akik 2011. január 1. és december 31. között vonultak nyugdíjba, illetve 1,17 értékű korrekciót alkalmaznak azok esetében, akiket 2012. január 1. és 2012. január 23 között nyugdíjaztak.
Az alkotmánybíróság még októberben semmisítette meg a 2010-es nyugdíjtörvény egyes cikkelyeinek módosítására az év elején elfogadott 1/2013-as sürgősségi kormányrendelet néhány pontját, amelyek azt szögezték le, hogy a 2011. január 1. után rögzített nyugdíjakra is a 2013-as évre megállapított 1,06-os nyugdíjkorrekció érvényes.
A mostani módosítás értelmében a 2011. január 1. után megállapított nyugdíjak esetében a 2010-es nyugdíjtörvény eredeti, a nyugdíjak korrekciójára vonatkozó rendelkezésének előírása érvényes. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjkorrekció mértékének megállapításakor azt veszik figyelembe, milyen viszonyban áll az előző évi bruttó átlagbér 43,3%-a a nyugdíj megállapításakor érvényes nyugdíjpont értékével. Ezt tovább korrigálják a nyugdíjba vonulás évének inflációs rátájával.
Az idén januárban elfogadott sürgősségi rendelet ellen három aradi nyugdíjas emelt alkotmányossági kifogást, ennek adott helyt október végén az alkotmánybíróság. A szerdai rendelet szerint az újraszámított nyugdíjakat jövő évtől kezdve kézbesítik.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!