2009. január 28., 00:382009. január 28., 00:38
Gyurcsány szerint a Nabucco nem tisztán üzleti projekt, hanem egy nagy, közös európai vállalkozás is, amelyhez az uniónak a költségvetéséből legkevesebb 200-300 millió euró kezdeti támogatást kell adnia. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD) és az Európai Beruházási Bankot (EIB) pedig bátorítania kell, hogy hitellel szálljanak be a finanszírozásba – mondta. A miniszterelnök azt kérte, a csúcsértekezlet döntse el, hogy létrehozza azt a nemzetközi irányító testületet, amelyik az államok legfelső vezetőinek a bevonásával, egységes, erős és határozott fellépéssel támogatja a vezeték megépítését. Fontosnak mondta, hogy június végéig az érintett államok kormányközi megállapodásban rögzítsék saját részvételüket a Nabucco-projektben. Adriean Videanu román gazdasági miniszter beszédében konkrét intézkedéseket sürgetett a Nabucco-projekt megvalósítására.
Mirek Topolánek, az unió soros elnökségét betöltő Csehország miniszterelnöke elmondta, hogy a vezeték megépítése a kontinens biztonságát és békéjét is szolgálja. Szorgalmazta, hogy az unió a projekttel összefüggésben mutassa meg, közös energiapolitikában gondolkodik, gyorsan és összehangoltan tud cselekedni. Hangsúlyozta, hogy a Nabucco nem oroszellenes projekt, Európa a saját érdekében építi meg a vezetéket.
Andries Piebalgs, az unió energiaügyi biztosa elmondta, március végére el kell készülnie a Nabuccóval kapcsolatos kormányközi megállapodás végleges szövegének. Májusban már konkrét válaszokat kell adni a kérdésekre, mert ha nem, akkor veszélybe kerülhet a projekt. Hozzátette, a projekttel kapcsolatban vannak még jogi problémák, ám ahhoz, hogy ezek megoldódjanak, az érintett tagállamoknak uniós szintre kell átadniuk szuverenitásuk egy részét. A biztos beszédében kifejtette, hogy az unió számára a források és a szállítás diverzifikációja mellett nagyon fontos az is, hogy az unióban válságkezelő mechanizmus épüljön ki, legyenek gáztárolók és jól fejlett, jól összekapcsolt gázrendszer, gázpiac alakuljon ki.
Az a cél, hogy kétmilliárd eurós uniós támogatást kapjon a Nabucco-projekt – szögezte le Gyurcsány Ferenc a konferencia közben tartott sajtótájékoztatóján. „Azt szeretnénk, ha a következő hetekben az unió úgy döntene, 200-300 millió euróval elindítja a finanszírozást. Ez nem hitel, hanem tőke. Ez azonban csak a kezdet, az lehet a cél, hogy mintegy kétmilliárd eurós uniós támogatást kapjon ez a program” – hangsúlyozta a kormányfő. Az uniós támogatást egészíthetik ki az Európai Befektetési Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hitelei, ezek az összegek a projekt nagy részét képesek finanszírozni. A kormányfő azzal indokolta az uniós hozzájárulás szükségességét, hogy a Nabucco nem egyszerűen üzleti kérdés, hanem biztonsági is: nem szabad csak az üzlet világára bízni, hogy megépül-e a vezeték, vagy sem. Tavaly decemberben az Európai Tanács ülésén megállapodtak abban, hogy intenzív közösségi beruházásokat hajtanak végre, egyebek mellett az energiaszektorban is, a gazdasági válság hatásainak csökkentéséért. A Nabuccóhoz szükséges pénzeket ebből lehet majd finanszírozni – fűzte hozzá.
Philippe Maystadt, az Európai Beruházási Bank elnöke elmondta, a projekt akár 25 százalékát is hajlandóak finanszírozni a készülő kormányközi megállapodás minőségétől függően. Thomas Mirrow, az EBRD elnöke közölte, elvben készek részt vállalni a finanszírozásában, de látni szeretnék az aláírt kormányközi megállapodást, és a beruházásokkal kapcsolatos szerződéseket. A finanszírozás további feltételeként megemlítette, hogy a beruházásnak környezetbarátnak, hosszú távon nyereségesnek kell lennie, építése során korrektül kell eljárni, figyelembe venni az érintett országok lakosainak érdekeit, s ha szükséges, kárpótlásról gondoskodni. A csővezeték költsége a legújabb számítások szerint elérheti a 9-10 milliárd eurót.
Amint arról korábban beszámoltunk, a 2002-ben kezdeményezett új európai gázvezeték a tervek szerint 3.330 kilométer hosszú, maximálisan 31 milliárd köbméter kapacitású vezeték a törökországi Erzurumból Oroszországot és Ukrajnát kikerülve szállítana földgázt Ausztriáig Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül és iraki, iráni, azerbajdzsáni, kazahsztáni, türkmenisztáni és egyiptomi földgázt juttathatna el Európába. A projekt 2009-2010-ben indulna és 2013-ra fejeződne be és a legfrissebb becslések szerint a költsége elérheti akár 8 milliárd eurót. A Nabucco-projektben eredetileg az érintett országokban működő gázipari vállalatok vesznek részt: a török Botas Corp., a bolgár Bulgargaz, a román Transgaz SA, a magyar és az osztrák OMV Gas International GmbH.. A vezeték kiépítésére a cégek közös projekttársaságot alapítottak bécsi székhellyel, a Nabucco Gas Pipeline Internationalt GmbH néven. A konzorciumhoz 2008-ban csatlakozott a német RWE energiacég. Jelenleg évi 160-180 milliárd köbméter csak orosz eredetű földgáz érkezik Európába Ukrajnán keresztül a Barátság gázvezetéken, döntően közép- és kelet-európai országokba.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.