
2009. február 06., 09:262009. február 06., 09:26
A Tăriceanu-kormány még mandátuma alatt elkészítette azt a sürgősségi kormányhatározatot, amely kimondta volna a földterületnek állami tulajdonból és a Mezőgazdasági Kísérleti Állomás kezeléséből a nagyváradi önkormányzat köztulajdonába és kezelésébe kerülését, kedden azonban demokrata-liberális párti (PDL) képviselők kérésére visszaküldték a határozattervezetet az alsóház közigazgatási bizottságához.
A tervezetet az előző szenátus már jóváhagyta, azonban a kampányidőszak miatt nem került a képviselőházba – tájékoztatott csütörtökön Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere. „Nem hittem volna, hogy az új kormány megakadályozza az ipari park létrehozását, hiszen a tervezett létesítmény nagyon fontos Nagyvárad gazdasági fejlesztése szempontjából” – hangoztatta Bolojan, aki egyúttal arra is emlékeztetett, hogy a helyi önkormányzat minden szükséges lépést megtett, tavaly decemberben a terület megkapta az ipari park státust, létrejött a parkot kezelő kft., és kidolgozták a működési szabályzatot is.
A szenátus közigazgatási bizottsága, amelynek Nagyvárad korábbi polgármestere, Petru Filip az elnöke, január 27-én újra napirendre tűzte a kérdést, mivel nem tudták, hogy az előző kormány idején már jóváhagyták a telek tulajdonosváltását. Erről a bizottság titkára tájékoztatta Filipet, ám Bolojan úgy tudja, a volt polgármester eleve kijelentette, hogy a területet nem adhatják át a városnak, mivel azzal kapcsolatosan perek vannak folyamatban, és nem tisztázott a telkek helyzete.
Három pert valóban indítottak – ismerte el Bolojan –, annak ellenére, hogy telekkönyvi kivonatokkal tudják igazolni, az ipari park 121 hektárja közül egy sem igényelhető vissza. Tárgyaltak a peres felek jogi képviselőivel, ennek nyomán egyetlen, nyolchektáros terület áll jelenleg is per alatt. Bolojan nem nevesítette, kinek állhat érdekében a Pic üzletközpont melletti területrész megszerzése, azt azonban kijelentette, hogy hosszú évekig „megengedhetetlen” kapcsolatban állt a váradi polgármesteri hivatal egyes ingatlanfejlesztőkkel.
Bolojan arról is beszámolt, hogy a hét elején személyesen utazott Bukarestbe, hogy előremozdítsa az ügyet. Mint elmondta, telefonon hívta fel Ştefan Seremi demokrata-liberális párti képviselőt, aki az elöljárónak elismerte, hogy nem volt az ülésteremben, mikor párttársai a tervezet viszszautalását kérték. A polgármester fővárosi útja során valamennyi Bihar megyei honatya támogatását kérte az ipari park mielőbbi kialakításának érdekében.
Mint tájékoztatott, Seremi mellett tárgyalt az RMDSZ-es Derzsi Ákossal és a nemzeti liberális párti Lucia Vargával is. „Meggyőződésem, hogy a normális demokrata-liberális képviselők támogatni fognak, felismerik, hogy az ipari park Nagyvárad érdeke. Bolojant meg lehet támadni az OTV-ben, de annak, aki a város érdekei ellen támad, nem bocsátunk meg” – szögezte le a polgármester arra utalva, hogy az egyik taxiscég – miután az önkormányzat betiltotta működését – a bukaresti bulvártévében indított ellene lejárató kampányt.
Petru Filip egyébként az egyik román nyelvű internetes oldal kérdésére kategorikusan cáfolta, hogy az ő közbenjárására kérték a PDL-és képviselők a rendelet visszaküldését, és azt is tagadta, hogy bármilyen érdekeltsége fűződne a Borsi út menti területhez.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.