
Az első két hónapban 85 898 járművet szereltek össze Romániában, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2019. március 18., 15:372019. március 18., 15:37
A román autógyártók és importőrök egyesülete (APIA), valamint a romániai gépkocsigyártók egyesületének (ACAROM) adatai szerint az amerikai Ford az első két hónapban 21 070 járművet szerelt össze, ami éves összehasonlításban 9 százalékos csökkenés.
Az APIA adataiból az is kiderül, hogy az első két hónapban 17 százalékkal 24 065 darabra nőtt az eladott új járművek száma Romániában, ebből 19 531 személygépkocsi volt, 18 százalékkal több, mint egy éve.
Tavaly összesen mintegy 477 ezer járművet gyártottak Romániában, 31 százalékkal többet, mint 2017-ben.
Gőzerővel építik a fejlesztő és a helyi hivatalosságok által Erdély legnagyobb kiskereskedelmi (retail) parkjának nevezett, több mint 100 millió euróból megvalósítandó létesítményt Szászfenes község területén.
A pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint augusztusban az előző havi 1070,18 milliárd lejről 1084,25 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
szóljon hozzá!