
Sorra diadalmaskodnak a pénzintézetek ellen a hazai bíróságokon a devizahitelesek, akiknek a Volksbank legkevesebb kétmillió eurót volt kénytelen visszafizetni a hitelszerződéseiben észlelt tisztességtelen feltételek miatt. Bukarestben hamarosan speciális törvényszék tárgyalja a fogyasztók által a szolgáltatók ellen indított pereket.
2014. március 31., 19:472014. március 31., 19:47
Visszafizette romániai ügyfeleinek az osztrák tulajdonú Volksbank az éveken keresztül illegálisan felszámolt kamatokat és járulékos költségeket. A pénzintézetet január végén kihirdetett, jogerős ítéletével marasztalta el a bukaresti törvényszék, elutasítva az alperesnek az alapfokon eljáró bíróság 2012-ben hozott végzésével szembeni óvását.
A harmadik legnagyobb romániai pénzintézetként számon tartott Volksbank ellen négy évvel ezelőtt 580 ügyfele indított kollektív pert, mivel devizaalapú jelzáloghitelük kamata és törlesztőrészlete a kölcsönszerződés megkötése utáni hónapokban jelentősen megemelkedett.
A bíróság, majd a törvényszék egyaránt megállapította, hogy a 315 hitelszerződés (a különbség onnan ered, hogy több esetben a megállapodást férj és feleség kötötte a bankkal) több pontban tartalmaz tisztességtelen feltételt. A pénzintézet például jogtalanul terhelte a hitelest kockázati díjjal, a hitelszerződés aláírásakor rögzített kamatot – a „pénzpiacon bekövetkezett jelentős változásokra” hivatkozva – egyoldalúan módosította, sőt azt is megszabta ügyfeleinek, hogy mely társaságnál köthetnek kötelező biztosítást.
Gheorghe Piperea, a közel hatszáz hiteles védőügyvédje szerint ügyfeleinek törlesztőrészlete 30-60 százalékkal csökkent a bírósági ítélet nyomán, amelynek köszönhetően a bank köteles volt visszafizetni a jogtalanul felszámolt kezelési és kockázati díjakat is – ügyfelenként átlagban tízezer eurót. „Az ügyfelek ezrei által egyénileg indított kereseteken túlmenően a mostani ítélet az első, amely devizahitelesek kollektív perében született Romániában.
Éppen ezért nemcsak egyszerű jogi precedensnek, hanem általános megoldásnak is tekinthető hasonló jellegű jövőbeni perek esetében. Nem túlzás: történelmet írtunk” – kommentálta a történteket a bukaresti ügyvéd. A Volksbank közölte, tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás döntését, és visszafizette az ügyfeleitől törvénytelenül beszedett kamatkülünbözetet és díjakat.
A hitelesek ügyvédjének állításával ellentétben a pénzintézet szerint a bírósági ítélet nyomán „csak” 35 százalékkal apadtak a törlesztőrészletek, ügyfeleinek pedig átlagban 6500 eurót utalt viszsza. Mindez még így is arról árulkodik, hogy a Volksbank legkevesebb kétmillió eurót bukott csak ezen a kollektív peren. Mellesleg az osztrák pénzintézet ellen nyújtották be a legtöbb keresetet a romániai ügyfelek a hitelszerződésekben észlelt tisztességtelen feltételek miatt, és eddigi perei nyolcvan százalékát elveszítette.
Diana Ciubotariu, a Volksbank jogi főosztályának vezetője sajátos módon a román igazságszolgáltatást vádolta meg részrehajlással az ügyben, kifogásolva, hogy olyan törvényszéki bírák indítottak ellenük „keresztes hadjáratot”, akik évekkel ezelőtt hitelt vettek fel a banktól.
Szakértők szerint az elvesztett perek sorozatával hozható összefüggésbe, hogy az osztrák tulajdonos a hónap elején romániai leányvállalata eladásával bízta meg a Rothschild-csoportot. Különben a Volksbank ellen megnyert kollektív per azért is tekinthető mérföldkőnek, mivel a fogyasztóvédelmi hatóság az elmúlt hónapokban tizenegy pénz- és hitelintézet ellen nyújtott be hasonló keresetet hétszáz panaszos beadványa alapján a hitelszerződésekben szereplő tisztességtelen feltételek miatt.
Mivel Románia a tavalyi év végén beépítette jogrendjébe a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló uniós irányelvet, a fogyasztóvédelem által képviselt hitelesek számára kedvező bírósági ítélet esetén a bankoknak nemcsak egy adott szerződést, hanem valamennyi megállapodást módosítaniuk kell, törölve a fogyasztókat megkárosító cikkelyeket.
Ezeknek a pereknek a letárgyalása az újonnan létrejött speciális kereskedelmi törvényszéknek a hatáskörébe tartozik, amely március végén kezdi meg tevékenységét Bukarestben.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!