Annak, aki elszánja magát, hogy szétnéz a bankok háza táján, kiderítendő, melyik kínál kedvezőbb feltételekkel lakásvásárlási hitelt, nagy adag türelemmel kell felvérteznie magát. A sors kegyeltjének érezheti magát, ha nem kell legkevesebb fél órát ácsorognia az illetékes tanácsadó irodájának ajtaja előtt. Igaz, ez idő alatt sincs tétlenségre kárhoztatva, a fapofával az élre törekvők semlegesítése ugyanis állandó, nem lankadó éberséget követel.
Csalóka reklám
A Román Fejlesztési Bank (BRD) egyik székelyföldi fiókjában udvarias, lényegre törő, bár nem feltétlenül optimizmusra okot adó tájékoztatást kap az érdeklődő. Kétezer lejes nettó havi jövedelemmel rendelkező személy vagy család csak a maximális, 30 éves futamidőre vehet fel 40 ezer eurós hitelt, amiből egy szerény, nem túl tágas városi lakás megvásárlására futja, rövidebb lefutású kölcsönhöz nagyobb jövedelem szükségeltetik. A bank szórólapján mézesmadzagként 5,75 százalékos kamat díszeleg, de az elébiggyesztett „de la” nem sok jót ígér. Valójában az 5,75 százalék az első évre vonatkozik. Ez a fenti összeg esetében 287 eurós részletet jelent, 3,6 lejes árfolyammal számolva 1033 lejt, vagyis a törlesztés elviszi a hiteligénylő havi jövedelmének több mint felét. A második évtől változó a kamat, bankközi alapkamatfüggő. Azonban a jelenlegi alapkamattal számolva is a második törlesztési évben már 8,21 százalékos, ami 352 eurót, vagyis 1267 lejt tesz ki. 30 év alatt az ügyfél több mint 45 ezer eurót fizet ki a banknak csupán kamatként, vagyis a lakás tulajdonképpen nem 40 ezer euróba, hanem majd 90 ezerbe kerül.
Előnyösebb az euró?
A BRD tanácsadója szerint előnyösebb euró alapú hitelt felvenni a lej alapú helyett, ez utóbbi esetében ugyanis a kezdőkamat, amely szintén csak egy évre érvényes, 9,5 százalék. 40 ezer eurónak megfelelő lej esetében tehát 1440 az induló havi részlet, ami a következő években emelkedik. Tehát egy családnak, melynek kasszájába havi kétezer lej folyik be, és a lejalapú hitelt választja, a kamat törlesztését követően 560 leje marad a túlélésre. A valutaalapú kölcsön tehát előnyösebbnek tűnik, de időzített bomba ketyeg benne, hiszen a hiteligénylő ki van szolgáltatva az árfolyamváltozásoknak. Ajánlatos figyelembe venni azt is, hogy az euró árfolyama jelenleg alacsony, de az év vége felé valószínűleg közelebb lesz a 4 lejes szinthez, mint a jelenlegi 3,6-oshoz, s ez még csak a megszokott ingadozás. Közép- és hosszú távon természetesen az is valószínűsíthető, hogy nemcsak a romániai átlagbér, hanem az igénylő jövedelme is nőni fog.
Az ügyfélnek számolnia kell járulékos költségekkel is, mint például a megvásárlásra kiszemelt ingatlan felértékelése (tömbházlakás esetén 500–600 lej), illetve annak egyéves biztosítása. Ugyanakkor a lakás árának 20 százalékát ajánlatos saját forrásból, előlegként kifizetnie, mivel a banki előírás szerint a garanciának, ez esetben a megvásárolt és jelzáloggal terhelt ingatlannak az értéke a hitel 120 százaléka kell hogy legyen. Attól a pillanattól kezdve, hogy valamennyi szükséges iratot leadta, a BRD ügyfelei körülbelül 2 héten belül kézhez kapják az igényelt összeget.
Bezárnák a kiskaput
Minél kisebb az ügyfél igazolható jövedelme, annál kisebb a kölcsön öszszege és nagyobb a lefutási idő. Egyes igénylők, munkáltatóikkal összejátszva, úgy próbálnak meg túljárni a bank eszén, hogy az igénylést megelőző hónapokban a valósnál nagyobb összeget iratnak be maguknak fizetésként, és erre az időszakra saját zsebből állják a magasabb adót, társadalom- és egészségbiztosítási költségeket. A Román Nemzeti Bank (BNR) úgy próbál meg véget vetni az ilyen jellegű ügyeskedésnek, hogy azt tervezi, munkáltatói igazolás helyett az előző évi adóbevallás alapján állapítsák meg, milyen öszszegű hitelre jogosult az igénylő.
Az, hogy adott összegű jövedelemmel rendelkező ügyfél mekkora hitelt kaphat, bankonként változik. Háromezer lejes igazolt jövedelem esetében a különböző pénzintézetek ajánlatai a mellékelt táblázatban szerepelnek.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.