
Fotó: Pixabay.com
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások augusztus 23-ától és 24-étől pályázhatnak az állami, illetve de minimis támogatást biztosító kiírásokra – emlékeztet keddi közleményében az RMDSZ.
2022. augusztus 23., 11:362022. augusztus 23., 11:36
2022. augusztus 23., 14:262022. augusztus 23., 14:26
Az európai beruházások minisztériumának pályázati kiírása keretében a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és közepes vállalkozások kétféle támogatásban részesülhetnek, a de minimis támogatás összesen 59,69 millió eurót, az állami támogatás 359,14 millió eurót biztosít a kkv-knak.
Az európai alapok lehívásában premiernek számít, hogy az üzleti szféra érintettjei közel 1,5 milliárd eurós összeget hívhatnak le Romániában a következő három hónapban (a 411, a 411bis, a 412-es kiírás, illetve az 500 millió euró értékű energiahatékonysági támogatás formájában).
„A 411-es kiírás az egyik leginkább várt kiírásunk, ugyanis sajnos a koronavírus járvány és az azt követő gazdasági krízis sok céget sodort nehéz helyzetbe. Az a dolgunk, hogy segítsünk a bajbajutott vállalkozásoknak lábra állni, mert csak így tudjuk megmenteni a munkahelyeket és újakat létrehozni. Ugyanakkor ez a kiírás azért is fontos, mert az oktatásban és egészségügyben működő cégek támogatásáról is szól” – idézte a közlemény Hegedüs Csillát, az európai beruházások minisztériumának RMDSZ-es államtitkárát.
A 411-es kiírás keretében két kategóriában, azaz de minimis, illetve állami támogatásként történik kiutalás.
A támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 200 000 euró, és nem lehet több mint a 2019-ben elért forgalom legfeljebb ötszöröse. A vissza nem térítendő támogatásoknál szükséges az önrész megléte. Középvállalkozások esetében 15 százalék, kisvállalkozásoknál 10 százalék, valamint mikrovállalkozásoknál 5 százalék.
Az állami támogatások esetében a felújításhoz szükséges beruházási támogatások összértéke 358,14 millió euró. Az elnyerhető támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 500 000 euró lehet, és nem lehet több mint a 2019-ben elért forgalom legfeljebb ötszöröse. Szükséges az önrész megléte, ez 35–75 százalék között mozoghat, régiótól függően.
A pályázati rendszerbe augusztus 16-ától lehetett regisztrálni, a pályázatok benyújtására augusztus 23–29. között van lehetőség – olvasható az RMDSZ keddi közleményében.
A kedvezményezettek további információkat a szaktárca honlapján vagy az Információs Központon keresztül a 031-9268-as telefonszámon kaphatnak.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!