
Románia még mindig gyengén teljesít több tevékenységi területen – jelentette ki tegnap Klaus Johannis államfő, a Románia és a Világbank közötti partnerség 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
2016. november 01., 19:022016. november 01., 19:02
„Túl ennek az évfordulónak a szimbolikus töltetén, el kell ismernünk, hogy számos olyan tevékenységi terület van, ahol Romániának befejezetlen eljárásokkal kell számolnia, és gyengén teljesít. Egész biztos, hogy jobban is érvényesíthettük volna az európai uniós tagságból fakadó előnyöket, jobban kihasználhattuk volna a nemzetközi intézmények, mint például a Világbank által nyújtott segítséget\" – fogalmazta meg Johannis, aki szerint a közigazgatási reform és a pénzügyi gazdálkodás javításának folytatása elengedhetetlen feltétele Románia fenntartható fejlődésének, amely a lakosság életszínvonalának emelkedéséhez vezet.
Románia, a jó példa
„A Világbankkal közösen lebonyolított másik fontos program a szegénység visszaszorítását célozza meg. Csak egy igazságosabb és gazdagabb Románia lehet európai és világszinten erős ország. A hatékonyabb Románia erős oktatásra és jó egészségügyi ellátásra épülhet\" – emelte ki beszédében az államelnök. Leszögezte: a Világbankkal történő együttműködés mindkét fél számára előnyös. Mint részletezte, „az elmúlt időszakban Románia modellé vált más országok számára egyes reformok gyakorlatba ültetése vagy a korrupcióellenes harc tekintetében, és ezeket a gyakorlatokat a Világbank átvette azért, hogy más országokban is terjessze\".
Az államfő egyúttal kiemelte: az elmúlt 25 évben Románia átalakult, és felfele ívelő gazdasági pályára állt. „Románia ma konszolidált demokrácia, stabilitási tényező egy összetett kihívásokkal szembesülő régióban. Hiteles partnerek vagyunk a jogállam, a demokratikus alapjogok és a piacgazdaság megerősítésében\" – vallja Klaus Johannis.
Nagy tervek
Az eseményen felszólalt Dacian Cioloş miniszterelnök is, aki szintén a pozitívumok közé sorolta a korrupcióellenes harcot és az igazságszolgáltatás reformját. Előrelépésként említette továbbá az iskolaelhagyások megelőzésére és a fiatal munkanélküliek megsegítésére tett lépéseket, és elmondta, a kormány a földrajzi régiók közti életszínvonalbeli különbségek felszámolását is megcélozza. Például az újonnan létesített Invest Romania ügynökséggel éppen az a céljuk, hogy a befektetőket a kevésbé vonzó vagy csak kevéssé ismert régiók felé irányítsák. „Ha nem sikerül a gazdasági növekedést munkahelyekre váltanunk, fennáll a veszély, hogy elszalasztjuk ezt a lehetőséget, amelyet az elmúlt évek pozitív gazdasági mutatói kínálnak nekünk\" – fogalmazta meg a kormányfő.
Dacian Cioloş ugyanakkor Románia egyik fontos feladataként nevezte meg a szegénység elleni harcot, a különböző társadalmi rétegek és földrajzi régiók, valamint a városi és falusi lakosság közti életszínvonalbeli különbségek csökkentését. „A Világbank javaslataiból kiindulva koherens, tartós intézkedéscsomagot akartunk kidolgozni. A szegénység visszaszorítását célzó intézkedések terén össze akartuk hangolni az állami és európai alapokból származó közpénzek felhasználását, és össze akartuk kapcsolni az elképzeléseinket a megvalósításokkal\" – összegzett a kormányfő.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!