Hirdetés

Jobb gazdasági kilátások

Látszanak a gazdasági fellendülés jelei: Németország, Franciaország és Japán már kijutott a recesszióból, és stabilizálódni látszik az amerikai gazdaság is. Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke, Ben Bernanke úgy véli, „rövid távon jók a növekedés visszatértének kilátásai” világszerte. Elemzők értékelése szerint a Fed elnöke pénteken elhangzott előadásában az eddigi legerősebb jelzést adta arra, hogy szerinte kézzelfogható közelségbe került a javulás kezdete.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 24., 08:162009. augusztus 24., 08:16

A Fed éves kongresszusán, Wyoming szövetségi államban mondott helyzetértékelésében azonban Bernanke arra is figyelmeztetett, hogy a felépülés viszonylag lassú lesz, különösen az elején, a nagy munkanélküliség csak fokozatosan fog csökkenni, és nem múltak el a kockázatok. Rámutatott, hogy a világ tőke- és pénzpiacain továbbra is lényeges kihívásokat kell leküzdeni, és még mindig feszültségforrás, hogy a háztartások és a vállalatok nehezen jutnak hitelhez. Bernanke hangsúlyozta, a válság egyik legfontosabb tanulsága az, hogy sürgősen orvosolni kell a pénzügyi rendszer szerkezeti gyengeségeit, legfőképpen meg kell változtatni azt a módot, ahogyan a kormányok meghatározzák a szabályokat és felügyelik azok működését.

Lehetett volna rosszabb

A Fed Kansas City-i részlege szervezte rendezvényen – amelyre a világ minden részéről meghívták a központi bankok vezető tisztviselőit – Bernanke elmondta: Németország, Franciaország és Japán már kijutott a recesszióból, és stabilizálódni látszik az amerikai gazdaság is, amely a pusztító pénzügyi válság és a fájdalmas gazdasági visszaesés miatt csaknem 7 millió munkahelyet vesztett el. A Fed elnöke méltatta, hogy az 1930-as évek válságával szemben, amikor a kormányok többnyire nem sokat vagy semmit sem tettek, és politikai megosztottság uralkodott közöttük, tavaly határozott és kielégítő volt a nemzetközi politikai, gazdasági és pénzügyi együttműködés a kríziskezelésben. A jó együttműködés nélkül az októberi pánik tovább erősödött volna, még több nagy pénzintézet omlott volna össze, és komoly kockázat fenyegette volna a globális pénzügyi rendszer működését.

Megy, vagy marad?

Trichet: még nem járt le a neheze
Annak ellenére, hogy látszanak már a gazdasági válság enyhülésének jelei, nehéz időszak várható – jelentette ki Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a hétvégén. A Dow Jones hírügynökség jelentése szerint az elnök azt mondta, hogy hiába láthatók már az enyhülés jelei, „nagyon döcögős út áll előttünk”. Jean-Claude Trichet véleménye szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megelőzhető legyen egy újabb krízis és fenntartható legyen az enyhülés. A legnagyobb hibának nevezte azt, ha a szakemberek elfelejtik, hogy további lépésekre van szükség. Az EKB elnöke jegybanki szakemberek, közgazdászok részvételével megrendezett éves közgazdasági konferencián beszélt a hétvégén az egyesült államokbeli Jackson Hole-ban.

Bernanke szerint a legrosszabb forgatókönyvet sikerült elkerülni, de fel kell építeni egy új pénzügyi szabályozási keretet, hogy ne ismétlődhessenek meg az utóbbi két év eseményei. A The Washington Post pénteken már azt mérlegelte, milyen érvek szólnak amellett és az ellen, hogy Barack Obama elnök újabb négy évre meghosszabbítsa a világ legerősebb központi bankjának elnöki tisztében Bernankét, akinek megbízatása január 31-én jár le. Bernanke kivezette a szakadékból az amerikai gazdaságot, átalakította a Fed működését, új hitelprogramokat teremtett. Megtartása mellett szól a folyamatosság érdeke, és az, hogy Obamának sűrű törvényalkotási tervei vannak, egy új személy kijelölése sok figyelmet vonna el.  Ami miatt viszont Obama a meghosszabbítást elvetheti: Bernanke nem tudta megakadályozni a nemzedékek óta legsúlyosabb válság és recesszió bekövetkeztét, és a gazdaság még mindig szörnyű állapotban van. Kereskedelmi bankoknál korábban betöltött vezető állásaiban olyan döntéseket hozott, amelyek szorosan kötődnek a válság előtti helyzethez, az azt kiváltó folyamatokhoz, hibákhoz. Ugyancsak Bernanke ellen szól az, hogy a bírálók szerint nincs szükség még egy olyan tekintélyű Fed-elnökre, amilyen Alan Greenspan volt, akinek nagy befolyása sokak szerint szerepet játszott a válságot előidéző hibákban. Ekképp összegezte az újság a Bernanke mellett és ellene szóló érveket, de azt is őszintén hozzátette: Bernanke helyére nincs igazán jó más jelölt.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés