Hirdetés

Jelentős gázáremeléstől tartanak

•  Fotó: romgaz.ro

Fotó: romgaz.ro

Nem készült még fel Románia a földgáz árának liberalizására – véli több energetikai csoport igazgatója is.

Kőrössy Andrea

2014. február 27., 15:522014. február 27., 15:52

Nincs felkészülve a romániai piac a földgáz árának liberalizálására – vélekedett Bruno Ribo, a galaci ArcelorMittal kohászati üzem vezérigazgatója. Az üzletember egy energetikai konferencián beszélt arról, hogy az árliberalizációs naptár végéig a Romániában értékesített földgáz árát az import értékéhez kell igazítani, ez azonban rendkívül hátrányos, mivel az ország az európai átlaghoz képest lényegesen drágábban vásárolja az energiaforrást.

Mint rámutatott: Románia azért is hátrányban van más államokkal szemben, mert az európai országok többsége már az árliberalizáció lezárása előtt biztosította az alternatív energiaforrások importját. A vezérigazgató meglátása szerint ugyanakkor túl kevés az a két év, amennyit a kormány a hazai ipari fogyasztóknak biztosított a folyamat végrehajtására, hiszen a háztartási fogyasztók számára az átállás hat évig tart.

„A liberalizálás miatt folyamatosan emelkedik a gáz ára, ez pedig a versenyképesség visszaeséséhez vezet. Erre léteznek megoldások, amelyeket az EU nagy részében alkalmaznak is. A súlyos következmények elkerülése érdekében Romániában a hatóságok sürgős beavatkozására van szükség” – fogalmazott Bruno Ribo.

Hasonlóan vélekedik Eric Stab, a belga–francia GDF Suez energetikai csoport romániai vezérigazgatója, aki figyelmeztetett, hogy az ipari fogyasztók számára idén nyáron jelentősen drágul a földgáz.

„A lakosság esetében visszafogott lesz az áremelkedés, az ipari fogyasztók számára viszont a korábban megállapított decemberi határidő helyett már június végéig megvalósítják a teljes árliberalizálást” – mutatott rá Stab. Hozzátette: ez mintegy 170 ezer fogyasztót fog érinteni, amelyek júliustól már nem a szabályozott termelői, hanem szabadpiaci áron kénytelenek megvásárolni az energiaforrást.

Eric Stab szerint egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a piacon mekkora mennyiségű, illetve mekkora értékű földgáz lesz elérhető. „A folyamat aggodalommal tölt el, mivel a piac nincs felkészülve erre, a gépezet korántsem működik kiegyensúlyozottan” – hangsúlyozta az igazgató.

A földgáz és a villanyáram árának liberalizációját Romániának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás nyomán kell végrehajtania. Eszerint az országnak meghatározott menetrend szerint, fokozatos drágítással kell eltörölnie az árszabályozást. A földgáz esetében az ipari fogyasztók számára júliusig, míg a lakosság számára 2018 végéig fejezik be a liberalizációs folyamatot.

A villanyáram esetében nincs hasonló menetrend, az viszont tény, hogy idén a tavalyihoz képest meg kell háromszorozódnia a szabadpiacról vásárolt energiának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés