Hirdetés

Javítják a Windows 7 teljesítményét

Az Intellel működik együtt a Microsoft, hogy a Windows 7 a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Erről a PC World adott hírt a The Windows Partner Blogon publikált bejegyzés nyomán. Az Intel képviselője ebben arról számol be, hogy a szoftveróriással való együttműködésben úgy optimalizálják majd az októberben megjelenő Windows 7-et, hogy az képes legyen kihasználni a csipgyártó lapkáinak többszálú feldolgozást biztosító funkcióit, és ezáltal gyorsabb működést biztosítson.

2009. július 29., 10:272009. július 29., 10:27

A közös munka keretében úgy optimalizálják a Windows 7-et, hogy az szétossza majd a feldolgozandó feladatokat a processzormagok között, és használja ki a többszálú feldolgozás lehetőségét is a minél fürgébb működés biztosításához. A gyorsulás leginkább olyan teljesítményigényes feladatok végrehajtásakor lesz majd érzékelhető, mint például a videofájlok kódolása vagy digitális fotók feldolgozása.

Az Intel közlése szerint minél több központi egység (mag) található egy proceszszorban, annál nagyobb teljesítményt lehet elérni, az Intel új, Nehalem nevű technológiáját használó lapkák pedig magonként két feldolgozási szálat használnak, ami tovább növeli a feldolgozás sebességét.

Emellett az Intel a Windows 7 rendszerindításának és a lekapcsolásának gyorsítása érdekében is kooperált, a korábbinál fürgébb működés ezen a területen ugyancsak a Nehalemmel érhető el.  Informatikai szakértők korábban kritikával illették a Microsoft korábbi operációs rendszereit, mondván, azok nem képesek kiaknázni a modern többmagos processzorokban rejlő lehetőségeket – várakozások szerint ez a Windows 7 megjelenésével meg fog változni.

Korábban a teljesítmény növelése leginkább az órajel növelésével – ez a többnyire gigahertzes jelző a lapka neve mellett –, manapság azonban a fejlesztések   nem ennek emelése, hanem inkább a lapkákba integrált több proceszszormagon való párhuzamos feldolgozás felé tolódott el, azonban ezeket még manapság sem használják ki tökéletesen az alkalmazások. Szakértők becslései szerint ugyanis a hardverekhez képest a szoftverek fejlődése három-öt évvel van lemaradva.

origo


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés