
A mostaninál jóval olcsóbban, akár háromszor kevesebb pénzért foglalható repülőjegy a népszerű európai úti célok felé január közepére – derült ki a legnagyobb hazai turisztikai portál, a Vola.ro összeállításából.
2014. december 08., 15:362014. december 08., 15:36
Egy Londonba szóló repülőjegy például december folyamán 200 euróba kerül, a karácsonyi ünnepek környékén pedig a 350 eurót is elérheti, január második felében azonban már 35 euróért is el lehet jutni Romániából a brit fővárosba. Ugyancsak érdemes későbbi időpontra jegyet foglalni Rómába: jelenleg 150 euróba kerül egy jegy, ez a hónap további részében duplájára is drágulhat, januárban ugyanakkor körülbelül 30 euróért lehet már utazni.
A jelentős árengedményeket az erdélyi utasok is kihasználhatják: a január–februári időszakra a legolcsóbban Temesvárról Milánóba (17 euró), Bariba (18 euró), Bolognába (23 euró), Trevisóba (24 euró) és Frankfurtba (28 euró) váltható repülőjegy, de Bolognába ugyanakkor Kolozsvárról is el lelet jutni 24 euróért.
Alina Dumitrescu, a Vola.ro illetékese rámutatott: általában érdemes már két-három hónappal az utazás előtt megvásárolni a jegyet, de fontos ünnepek, események előtt már három-négy hónappal korábban drágítanak a légitársaságok, ezért ajánlott ennél is hamarabb tervezni.
Az utazni vágyók a turisztikai portálon tájékozódhatnak a legkisebb aktuális árakról: a cég naponta több mint tízezer útvonal árát elemzi, hogy a legolcsóbb megoldást javasolja a regisztráló ügyfeleknek.
Manuela Melinescu, a Vola.ro marketingmenedzsere kifejtette: az érdeklődőknek e-mail címükkel kell regisztrálniuk, majd megadniuk, hogy honnan hová, illetve melyik hónapban szeretnének utazni, mennyi ideig fog tartani a kirándulás, valamint legfeljebb mekkora összeget szánnak a repülőjegyre. A portál nem csak a legolcsóbb árakat tünteti fel, hanem az adott útvonalra szóló jegyárnak a folyó évben várható alakulásáról is tájékoztatja az ügyfeleket.
A Vola.ro egyébként rövid idő alatt az ország legnagyobb turisztikai portáljává nőtte ki magát: az internetes oldalon a repülőjegy-vásárlás mellett szállást is lehet foglalni, de lehetőség van egészségügyi biztosítás megkötésére, valamint autókölcsönzésre.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!