2012. május 15., 12:402012. május 15., 12:40
Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) első becslései szerint az idei első negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék (GDP) 2011 utolsó negyedévéhez képest. Tavaly október-decemberben 0,2 százalékos csökkenést regisztráltak, két egymás utáni negyedéves csökkenés pedig recessziónak minősül.
Az idei év első három hónapjában regisztrált csökkenés azonban alacsonyabb, mint az elemzők által előzetesen becsült 0,2-0,3 százalék.
Az elemzők mintegy 1 százalékos éves növekedést becsülnek 2012-re, ez fél százalékkal alacsonyabb, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előrejelzett növekedési szint.
Tavaly 2,5 százalékkal növekedett a GDP, elsősorban az agrárágazat és az ipar eredményeinek köszönhetően (11,3, illetve 5 százalékos növekedés).
Románia 2011-ben, két és fél év után került ki az előző recesszióból.
A csökkenést előrejelző várakozásokkal szemben az eurótérség gazdasága és az Európai Unió GDP-je stagnált az idei első negyedévben – közölte kedden az Eurostat – azonban az államadósságok válsága nyomán nem növekedett Franciaország és Olaszország gazdasága, ezzel pedig nőtt a lemaradásuk Németországhoz képest.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.