Hirdetés

Ipari park lesz Szépmezőn

Aláírták csütörtökön a Sepsiszentgyörgy melletti Szépmező Ipari Park finanszírozási szerződését. Mint beszámoltunk, a 24,6 millió lej értékű pályázatot már három évvel ezelőtt megnyerte az önkormányzat, de a fejlesztési minisztérium eddig halogatta a szerződés véglegesítését.

Bíró Blanka

2012. november 16., 08:352012. november 16., 08:35

Antal Árpád polgármester hangsúlyozta, céljuk, hogy kialakítsák a Székelyföld legnagyobb ipari parkját. Első lépésben a pályázati pénzből a város tulajdonában levő 17 hektáron építik ki az infrastruktúrát, de terveik szerint legalább 50 hektárosra bővítik a létesítményt.

„A munkahelyteremtéssel lehet javítani a sepsiszentgyörgyiek életminőségén, ezért ez a legfontosabb pályázatunk” – szögezte le az elöljáró, aki szerint bebizonyosodott, hogy ha a hatóságok egy lejt költenek munkahelyteremtésre, az 3 lejt hoz a közkasszának, míg a szociális segélyekre elköltött egy lej újabb 2-3 lejes kiadást eredményez. Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta, az ipari területek rehabilitálására és ipari parkok létesítésére csak két fejlesztési régióban nyújtottak be pályázatokat, ezek közül a központi fejlesztési régióban összesen négyet, ebből hármat Kovászna és egyet Hargita megyében.

A visszafogott érdeklődés oka szerinte a magas, 50 százalékos önrész. Az igazgató ugyanakkor elmondta, Kovászna megyéből 106 projektet nyújtottak be, összesen 73 millió euró értékben, ebből 50 millió euró lenne a viszsza nem térítendő támogatás. A csütörtökön aláírt volt az ötvenedik háromszéki szerződés. Sztakics Éva alpolgármester eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ipari park létesítése nyomán a város melletti Szépmezőn is csökkenni fog a munkanélküliség, és felértékelődnek az ottani lakások. Az ipari park kivitelezésének futamideje 26 hónap.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
Hirdetés