Hirdetés

Internetsebesség: nehezen tudja tartani a tempót Románia

Van, ahol sokkal gyorsabb. Egy romániai lakos egy 5 GB-s fi lmet 10 perc alatt tölt le, míg ugyanazt a fi lmet Jersey-ben 2,5 perc alatt lehet letölteni •  Fotó: Pixabay

Van, ahol sokkal gyorsabb. Egy romániai lakos egy 5 GB-s fi lmet 10 perc alatt tölt le, míg ugyanazt a fi lmet Jersey-ben 2,5 perc alatt lehet letölteni

Fotó: Pixabay

Néhány évvel ezelőtt Románia még világszinten az élbolyban szerepelt az internetsebesség szempontjából, azonban egyre több ország előzi meg. A lapunk által megszólaltatott szakértő szerint ez nem jelent gondot, a jelenleg kiépített hálózattal még legalább öt-tíz évig nem lesz olyan mértékű a lemaradás, amely a felhasználót érintené. Nem fenyeget a leszakadás veszélye sem.

Bíró Blanka

2021. szeptember 22., 07:532021. szeptember 22., 07:53

Annak ellenére, hogy a tavalyi 61,08 megabit per másodperces (Mbit/s) letöltési átlagsebességet 67,4 Mbit/s-ra sikerült növelni, tavalyhoz képest három pozíciót veszített, és immár „csak” a 29. Románia az internetsebesség alapján felállított világrangsorban a Cable.co.uk felmérése szerint. Tény viszont, hogy nem most zuhant a legnagyobbat a korábban a listavezetők között szereplő romániai internet, hanem 2019-ben volt egy drasztikusabb lejtmenet, akkor az ötödik helyről a 37-ikre csúszott le Románia, majd tavaly sikerült ehhez képest javítani, de az első tízbe nem jutott vissza.

A felmérés szerint amúgy egy romániai lakos egy 5 GB-s filmet mintegy 10 perc alatt tölt le, míg ugyanazt a filmet Jersey-ben, ahol a leggyorsabb az internet, 2 és fél perc alatt lehet letölteni.

Hirdetés

Viszont Türkmenisztánban, ahol a leglassúbb a szolgáltatás, ez 22 órát és 34 percet tart. A világrangsor első tíz helyére a nyugat-európai országokon kívül csak Magyarország és Makaó jutott be.

Egyre kisebb a szakadék

„Az elemzés azt mutatja, hogy Európa dominál ezen a téren, ami elsősorban a kitűnő infrastruktúrával magyarázható” – értékelte a kutatás eredményeit Dan Howdle, a Cable.co.uk elemzője. Közben

arra is felhívta a figyelmet, hogy a világon az internet átlag adatátviteli sebesség évről évre növekszik, míg 2017-ben még csak 7,4 Mbit/s volt, 2018-ban 23,35 százalékkal 9,1-re nőtt, majd a következő évben újabb 20 százalékos emelkedést rögzítettek.

Tavaly már 90 százalékos volt a növekedés, a letöltési átlagsebesség elérte a 24,83 Mbit/s-ot, de ez nagymértékben annak tulajdonítható, hogy korszerűsítették a mérőműszereket. Az idei növekedés tavalyhoz képest újra 20 százalékos, így az átlagsebesség elérte a 9,79 Mbit/s-ot.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Az elemzésben ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy csökken a különbség a leggyorsabb és a leglassúbb letöltési sebességgel rendelkező országok között, míg tavaly az élen levő öt országban 276-szor volt nagyobb a letöltési sebesség, mint a ranglista végén kullogó öt országban, idén ez a különbség már 202-szeresére csökkent.

Az elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a fejlettebb országok elérik a teljesítőképesség csúcsát, nem tudnak továbblépni, míg a többiek zárkóznak fel.

korábban írtuk

Nagyot lendített az otthoni munka a vezetékes internetforgalmon Romániában
Nagyot lendített az otthoni munka a vezetékes internetforgalmon Romániában

Romániában tavaly 51 százalékkal nőtt a vezetékes internetforgalom a 2019-es évhez képest, a növekedés négyszer nagyobb volt, mint 2019-ben az előző évhez képest – közölte Eduard Lovin, a román telekommunikációs szakhatóság alelnöke csütörtökön.

Fejlesztések kellenek

„Évekig lehetett azzal büszkélkedni, hogy nálunk milyen nagy az internet-hozzáférés sávszélessége, ám csak állandó befektetéssel lehet az élbolyban maradni” – szögezte le a Krónika megkeresésére Csenteri Levente, a Magyar Telekom romániai leányvállalata, a Combridge Kft. vezérigazgatója. Mint magyarázta,

Romániában egy adott szakaszban megtörténtek a fejlesztések, ezek szintje továbbra is rendben van, de közben hátulról zárkózik fel a többi ország is, sőt megelőznek.

„Az optikai szál elterjedése emelheti jelentős mértékben a minőséget, Romániában az elmúlt tíz évben elkezdték az optikai hálózatok kiépítését, Magyarországon az optikai hozzáférés nem volt annyira elterjedt, az utóbbi két évben kezdték a fejlesztést, és rögtön az élre törtek” – részletezte a vállalkozó.

Aláhúzta egyúttal, hogy Romániában még öt-tíz évig nem lesznek gondok az internet sebessége szempontjából, de véleménye szerint abban lehetne még fejlődni, hogy mindenhova elérjen az optikai kábel, de ez már gazdasági kérdés, hiszen a fejlesztés gazdasági szempontból kifizetődő kell hogy legyen.

korábban írtuk

Három erdélyi megyében az összes iskolában van internet-hozzáférés
Három erdélyi megyében az összes iskolában van internet-hozzáférés

Közel 23 ezer iskolaépület közül 1401-ben még nincs internetkapcsolat – közölte az oktatási minisztérium egy PNL-es parlamenti képviselőnek küldött válaszában.

„A szolgáltatók nem fektetnek be olyan hálózatfejlesztésbe, amiből nem remélnek bevételt, így valószínűleg az elszigetelt, kis falvakba, ahol nincs igény az internetre, nem lenne elegendő előfizető, nem viszik el az optikai kábelt” – mutatott rá Csenteri Levente.

Elmondása szerint ugyanakkor vannak arra is lehetőségek, hogy kormányzati, esetleg európai uniós forrásokból finanszírozzák a hálózat kiépítését, hogy mindenkit felzárkóztassanak ezen a téren, de akkor is figyelembe kell venni, hogy az mennyire kifizetődő, hiszen a hálózatot nem elég kiépíteni, azt karban is kell tartani, ami további költséget jelent.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés