2007. november 02., 00:002007. november 02., 00:00
A 87 millió euróra becsült beruházás nyomán összesen 1800 apartmant alakítanak majd ki a lakóparkban, amely kereskedelmi központot és sportkomplexumot is magában foglal majd. A másik – Tampa Gardens elnevezésű – projekt keretében 256 lakrészt adnak majd át. A mintegy 300 ezer lakosú város külső részeiben több villanegyed kiépítése is folyamatban van, több mint száz lakóházzal. Brassó központját sem kerülte el az ingatlanberuházási láz, hiszen várhatóan jövő tavasszal kezdik el a Bellevue Residence és a Europe Residence nevet viselő lakásépítési projektek megvalósítását, ennek keretében közel 260 lakrész készül el. A város földrajzi fekvése azonban gátat szabhat az ingatlan-beruházásoknak, mivel kevés a beépítetlen felület. Emiatt Románia többi településéhez hasonlóan Brassó központjában is elszabadultak az ingatlanárak. Megoldásként körvonalazódik a hatalmas gyárak lebontása és lakóparkokká való átalakítása. A francia tulajdonban lévő helyi szerszámgyárat például elköltöztették egyik Brassóval szomszédos településre, az ott maradt telket eladták, s most az osztrák Immoeast ingatlanberuházó indít e helyen 100 millió értékű lakásprojektet. A Tractorul traktorgyár tulajdonosai is jelezték: elköltöztethetik a gyárat, hogy eladhassák majd az így felszabadult 126 hektár nagyságú területet. Az ingatlanberuházók másik nagy erdélyi célpontja Kolozsvár, ahol a következő években összesen több mint félmilliárd euró értékű lakásprojektet akarnak megvalósítani. Ennek eredményeként több mint 12 ezer lakás épülhet a városban. Hírösszefoglaló
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.