
Fotó: Babos Krisztina
Megyei turisztikai információs központ nyílt kedden Szatmárnémetiben. A régi főtéren lévő, patinás Vécsey-házban ezentúl állandó ügyfélszolgálattal várják a kirándulni vágyókat, akik számára igyekszenek majd minél több útmutatással szolgálni a látnivalóktól a szálláshelyeken keresztül a szórakoztató programokig.
2014. június 03., 19:332014. június 03., 19:33
Amint Adrian Ștef, a projektet kezdeményező megyei önkormányzat elnöke kifejtette: azt szeretné, ha turisztikai szempontból a térség nem maradna a jövőben is tranzitzóna, hanem megállnának Szatmárban is néhány napra a vendégek, illetve célállomásnak tekintenének a térséget.
Az elöljáró egyúttal emlékeztetett, a megyei önkormányzat számos útfelújítás révén könnyen elérhetőekké tette a látványosságok jelentős részét, a jövőben pedig tovább finanszírozzák a Luna-forrásnál épülő sípálya, valamint a krasznabélteki fürdő munkálatait, mivel a turizmus fejlesztése szerves részét képezi a megye átfogó fejlesztési stratégiájának.
A kedden megnyílt központban tájékoztató szórólapokkal, térképekkel, programajánlókkal és különféle kiadványokkal várják a vendégeket, akik egy kisebb kiállítás keretében megismerkedhetnek a megye sajátos értékeivel.
A tárlatban helyi kézműves és népi mesterek portékáit lehet megtekinteni vagy akár megvásárolni, továbbá a híres szatmári szilvapálinkával és a finom borokkal is lehet ismerkedni. Az italok nem eladóak, azonban az érdeklődőket a pincészetekhez is útba igazítják a központban.
A létesítmény koordinátora, Tóth Klára a Krónika érdeklődésére elmondta: tovább folytatják a lehetőségek feltérképezését, hogy a turistákat minél szélesebb választékkal várhassák, és hogy – igény esetén – pár napos programot is tudjanak ajánlani számukra.
Mint megtudtuk, az információs központban jelenleg négy – román, magyar, angol és német – nyelven lehet tájékozódni. A megnyitóra hívtak meg turisztikai szakembereket Kárpátaljáról és a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, akikkel a szatmáriak megállapodtak abban, hogy egymás ajánlatait kölcsönösen népszerűsítik a jövőben.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!