A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium keretében működő vidékfejlesztési kifizetésekért felelős ügynökség (APDRP) vezérigazgatója szerint mindenekelőtt az információhiány okozta azt, hogy országos viszonylatban akadozott az Európai Unió Mezőgazdasági, Vidékfejlesztési, Strukturális Előcsatlakozási Program (SAPARD) keretében vidékfejlesztésre lehívható pénz megszerzése.
Klárik adatai szerint a 2004. évi kormányváltáskor a romániai SAPARD-alapoknak mindössze 36 százalékára volt szerződés, és csak 16 százalékát fizették ki ténylegesen a nyerteseknek. Azóta a kifizetési hátralékok törlesztése mellett a programot olyanynyira sikerült népszerűsíteni, hogy a hatalmas igénylésre való tekintettel a kormány 300 millió euróval egészítette ki az EU által Romániának biztosított 1,52 milliárd eurós keretet.
Ilyen előzmények után nőtt meg ugrásszerűen a nyertes pályázatok száma és értéke Erdélyben és a Partiumban. Míg Bihar megyében például 2002–2004-ig 11,8 millió euró értékben 22 pályázat volt sikeres, addig azóta 57,2 millió euró értékben 168 pályázat nyert. Kolozs megyében a korábbi 25 helyett most 121 pályázat fut, összegszerűen pedig 15,1 millió euróról 52,1-re nőtt a lehívott összeg.
Ennél is látványosabb a növekedés a székelyföldi megyékben. Míg a régió 2004 végén 40,5 millió euró értékben alig 56 sikeres pályázattal rendelkezett, addig ma 168,6 millió euró értékben 431 pályázat fut. Hargita megyében 26-ról 141-re nőtt a sikeres pályázatok száma és 18,4-ről 51,1 millió euróra azok értéke. Kovászna megyében a korábbi 9 helyett ma 84 pályázat fut, az érték 12-ről 36,9 millió euróra nőtt, Maros megyében pedig 21-ről 206-ra emelkedett a sikeres pályázatok száma és 10,1-ről 80,6 millió euróra azok értéke.
Mindezekből országos viszonylatban 186 húsfeldolgozó üzem, 95 tejfeldolgozó, 429 állattenyésztési és 1231 növénytermesztő farm, 738 panzió, továbbá 2558 kilométer községi út, 4918 kilométer ivóvízvezeték és 863 kilométer szennyvízcsatorna létesült. Klárik László Attila szerint érdemes odafigyelni, a sikerhez pedig nem kell más, csak használható információ és szakmai tanácsadás.
Hol kopogjunk?
A SAPARD-program az EU által a tagjelölt államoknak felajánlott pénzszerzési lehetőség a vidékfejlesztésre. A keretösszeg uniós pályázati rendszerben való szétosztását, ellenőrzését, elkönyvelését, és elszámolását a SAPARD romániai ügynöksége biztosítja, a kivitelezésére a 2006. február 27-i 13. számú sürgősségi kormányhatározattal hozták létre a vidék- és halászati fejlesztési kifizetésekért felelős ügynökséget (APDRP). Ennek központi hivatala mellett nyolc regionális központja és minden megyében egy-egy hivatala működik. Az érdeklődők ezekhez a hivatalokhoz fordulhatnak információkért.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.