Hirdetés

Idén kevesebben utaznak nyaralni külföldre

Megduplázódott azoknak a romániai családoknak a száma, amelyek idén nem mennek nyaralni az anyagi gondok miatt – áll a MyJob állásközvetítő portál által készített felmérésben. Míg tavaly a megkérdezettek 24,1 százaléka mondott le a nyaralásáról, az idei közvélemény-kutatás kérdéseire válaszolók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy kénytelen lemondani a nyaralásról.

Bálint Eszter

2010. július 09., 10:162010. július 09., 10:16

Pénzhiányra 49,19 százalékuk hivatkozik, ők otthon töltik el szabadnapjaikat. A válaszadók 13,24 százaléka pedig azt állítja, nem engedheti meg magának, hogy szabadságot vegyen ki. Mindössze 7,7 százalékuk utazik el valahová az országban, általában vidékre, mivel úgy látják, hogy sokkal kisebb költségekkel jár, és 17,12 százalékuk nyaral a román tengerparton vagy hegyvidéki turistaparadicsomokban. Külföldi nyaralásra a megkérdezetteknek mindössze 12,7 százaléka indul. A MyJob állásportál felmérése június 21. és 30. között készült, háromezer, többségében 21 és 35 év közötti válaszadó részvételével.

„Így július elején elég nehéz megállapítani, hogy csökkent-e az érdeklődés a vakációk iránt. Az biztos, hogy az elmúlt év történései miatt sok minden átalakult” – jelentette ki a Krónika kérdésére Janka Katalin, a kolozsvári Boomerang Services utazási iroda ügyvezető igazgatója. Mint részletezte, több külföldi turistaparadicsomba induló charterjáratot is törölni kellett az alacsony utaslétszám miatt. Ilyen sorsra jutott például a kolozsvári indulású korfui charter, amit több éve sikerült megtartani a kolozsvári piacon, ebben az évben azonban olyannyira kevés az érdeklődő, hogy július 12. után már nem lehet többé a görög szigetre repülni a kincses városból. Ezzel szemben Krétára és Rodosz szigetére változatlanul van charterjárat, a törökországi célterületekre (Antalya és Bodrum régiók) hetente több repülőgép is indul, és ugyanúgy üzemelnek hetente kétszer az egyiptomi és a tunéziai charterek.

„A bolgár tengerparti nyaralások iránt talán egy kicsit megnőtt az érdeklődés, de ezt sem lehet konkrétan kijelenteni. Nagyon sokan választják ellenben az egyéni utazást. Az egyéni úti célok között a közkedvelt a bolgár és a horvát tengerpart, illetve az olasz riviéra. A repülős utazások közkedvelt célterülete változatlanul Törökország és a görög szigetek” – részletezte Janka Katalin a legnépszerűbb célpontokat firtató kérdésünkre. Előbbiek az odaúton kívül átlag 200 euróba kerülnek, ellátással, utóbbiak 300–400 euró, plusz a repülőtéri illeték. Janka Katalin ugyanakkor elmondta, az idei utazások ára az áfaemelést követően egyelőre nem változott, a drágulás valószínűleg csupán a következő szezon árszabásaiban lesz majd érezhető. „Az utazók száma, illetve az utazásra szánt összegek előreláthatóan csökkenni fognak az állami alkalmazottak bércsökkentésének következtében, ellenben ennek mértéke még egyelőre nem határozható meg. Nagy valószínűséggel a szeptemberi és az azt követő őszi és téli szezon eladásaiban mutatkoznak majd meg a kormány által bevezetett megszorító intézkedések közvetlen hatásai” – vázolta a nem túl derűs kilátásokat a kolozsvári utazási iroda ügyvezető igazgatója.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés