
2012. augusztus 10., 08:372012. augusztus 10., 08:37
A jövő év tavaszától a Wizz Air Münchenbe szállít – a lényegében Augsburg, Ulm és Kempten háromszögében lévő, a bajor fővárostól mintegy 115 kilométerre fekvő memmingeni repülőtérre. Mind a Transilvania nemzetközi légikikötő, mind a fapados járatokat működtető cég vezetői hangsúlyozták: haladásuk összefügg a másik fél fejlődésével.
Ez azonban inkább a repülőtérre vonatkozik, hisz az évi 300 ezer körüli utasának legjavát az anyaországi low-cost társaság szállítja. Kérdésünkre, hogy miért alapoznak jóformán egyetlen partnerre, melynek esetleges hirtelen kivonulása a reptér kiürüléséhez vezethet, Mihai Poruţiu, az igazgatótanács elnöke megnyugtatott, mondván: semmi ok az aggodalomra.
„A Wizz Airrel 2015-ig érvényes szerződést írtunk alá. Mivel kölcsönösen előnyös megállapodásról van szó, egyik félnek sem érdeke felrúgni azt” – nyilatkozta a vidrátszegi repülőtér néhány hónappal ezelőtt kinevezett vezetője. Néhány évvel ezelőtt viszont ugyanaz a magyarországi légitársaság már felrúgott egy hasonlóan előnyös szerződést a Maros megyeiekkel. Bár kezdetben a Vidrátszeg fölötti gyakori ködre hivatkozott, a Wizz Air döntésének valós oka a Kolozsvárról érkező, még inkább kecsegtető ajánlat volt. Aztán szintén a repülőtéri illetékek karcsúsítása volt az, ami „feloszlatta a ködöt”, és visszacsalta Marosvásárhelyre a Budapest melletti Vecsésen bejegyzett céget.
„Bár a jelenlegi gazdasági helyzetben bármi előfordulhat, úgy érzem, a jelenlegi reptéri illetékeinkkel meggyőztük partnerünket, hogy komolyak és következetesek vagyunk” – tette hozzá Poruţiu. A kolozsvári illetékeknél lényegesen alacsonyabb marosvásárhelyi taksákkal kapcsolatosan Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy ezúttal biztos nem áll szándékukban kivonulni a Transilvania repülőtérről.
Amint arról több ízben is írtunk, a két szomszédos megye légikikötőjében alkalmazott reptéri illetékek az elmúlt hónapokban számos nézeteltérést és egy pert is szültek a felek között. Alin Tişe, a Kolozs megyei önkormányzat volt elnöke tisztességtelen konkurenciával vádolta meg Maros megyei kolléganőjét, Lokodi Edit Emőkét. Annak ellenére, hogy a bíróság a felperesnek adott igazat, és a reptéri illetékek módosítására kötelezte a Maros megyeieket, utóbbiak a továbbiakban sem mondanak le repülőterük anyagi támogatásáról.
„Az európai uniós elv szerint a támogatást fokozatosan is le lehet építeni. Ahhoz viszont, hogy a repülőtér valóban felfejlődjön még szükség van a tulajdonos megyei tanács segítségére” – magyarázta Poruţiu. Hasonlóan vélekedett Móra Ákos önkormányzati képviselő is, aki szerint már csak azért is érdemes befektetni a vidrátszegi létesítménybe, mert stratégiai szempontból a lehető legjobb helyen fekszik. „Két autópálya, az észak-erdélyi és a moldvai sztráda fog elhaladni a Transilvania repülőtér mellett, itt van a vasút, az E60-as nemzetközi főút, van hely bővíteni az épületet és a kifutót” – sorolta a vidrátszegi légikikötő mellett szóló érveket a liberális politikus.
Móra szerint, ha a megyei önkormányzat a továbbiakban is odafigyel a repülőtérre, és a Wizz Air is tovább növeli célirányainak számát, a Transilvania két-három éven belül megduplázhatja utasainak számát.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.