
Fotó: Gozner Gertrud
A határozat szerint mostantól bármely szolgáltatónak biztosítania kell a lehetőséget, hogy ügyfelei a kérvény benyújtását követően tíz napon belül telefonszámukat megtartva csatlakozhassanak egy másik szolgáltatóhoz.
Dan Georgescu, az ANRCTI elnöke korábban, a rendelet meghozatalát követően úgy vélte, az, hogy szolgáltatóváltásnál az előfizetők megtarthatják a számukat, nagyobb választási szabadságot biztosít számukra, és jelentős akadályt hárít el a távközlési verseny fejlődésének útjából. A számhordozhatóság fogékonyabbá teszi a felhasználókat az új piaci ajánlatok iránt, lehetővé teszi, hogy kiválasszák a számukra legelőnyösebb ajánlatot, így a szolgáltatók közötti versenyt is élénkíti – mutatott rá.
A szám megtartása az elhagyott szolgáltatónak semmibe sem kerül, a szám átvételének költségeit ugyanis a „befogadó” szolgáltató viseli. Ez utóbbi döntésén múlik, hogy ezen költségek egy részét át kívánja-e hárítani az előfizetőre. Az ANRCTI ugyanakkor kiköti, amennyiben a befogadó a felhasználót terheli a költségek bizonyos hányadával, a fizetendő összegnek méltányosnak kell lennie.
A számhordozhatósággal kapcsolatos információk megismertetése érdekében a szolgáltatók ügyfélszolgálaton keresztül, honlapjukon vagy írásban ingyenesen tájékoztatják majd az előfizetőket, és kötelesek a szám átvitelére vonatkozó eljárást ismertető tájékoztatókat kihelyezni kirendeltségeikben.
Emellett – mivel október 21-ét követően csupán a szám alapján már nem lehet majd megállapítani, hogy egy előfizető kinek az ügyfele – a szolgáltatóknak informálniuk kell felhasználóikat, hogy az éppen hívott szám hová tartozik, és mekkora a kapcsolási díj összege. Ezen adatokhoz ingyenesen lehet majd hozzájutni az ügyfélszolgálatoknál. Emellett hívás közben jelezniük kell, hogy a fogadó másik hálózat előfizetője, továbbá olyan internetes adatbázist kell létrehozniuk, amelyből az ügyfelek megtudhatják, mely számok vándoroltak át más szolgáltatókhoz. Fontos információ, hogy a számhordozhatóság a ügyfeleknek joga, nem kötelessége, azaz, aki le szeretne mondani régi számáról, jogában áll ezt megtenni.
A számhordozhatóság csak a mobiltelefon-szolgáltatók között valósítható meg, vezetékes telefonszámot nem lehet mobilhálózatra átvinni, utóbbiak között azonban minden szám hordozhatóvá válik, függetlenül attól, hogy hagyományos vagy 3G-s előfizetésről, feltöltőkártyával vagy előfizetéssel rendelkező ügyfélről van szó. A vezetékes hálózatok között ugyanakkor szintén lehetővé válik a számok átvitele.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.