
Komolynak és hitelesnek nevezte pénteken Francois Hollande francia államfő a görög kormánynak a nemzetközi hitelezőkhöz eljuttatott legújabb javaslatcsomagját. Ugyanakkor hozzátette, hogy „még semmi nem dőlt el” és a következő órák fontosak lesznek az esetleges megállapodás szempontjából.
2015. július 10., 13:532015. július 10., 13:53
2015. július 10., 15:162015. július 10., 15:16
„A görögök most határozottan megmutatták, hogy az euróövezetben akarnak maradni, mert a program, amit benyújtottak, komoly és hiteles. A parlament elé terjesztik, ami erőt, elkötelezettséget és bátorságot mutat” – fogalmazott a francia elnök Párizsban francia újságíróknak.
Hozzátette: „mindent meg kell tenni, hogy megszülessen a megállapodás, egy jó megállapodás, az európai szabályokat és a görögöket is tiszteletben tartó megállapodás. A következő órák fontosak. Még semmi nem dőlt el, de mindent meg kell tenni”. „A tárgyalásoknak most újra kell kezdődniük, de azzal a szándékkal, hogy megállapodásra jutunk” – hangsúlyozta Hollande.
A madridi látogatáson tartózkodó francia gazdasági miniszter azt mondta, hogy az európaiaknak meg kell fontolniuk a görög adósság átütemezésének kérdését az Athén által vállalt pénzügyi erőfeszítésekre tekintettel. „A reformok színvonala és jellege megfelel a várakozásoknak. Ebben a kontextusban egyértelmű, hogy a felmerülnek az adósság átütemezésének kérdései” – fogalmazott Emmanuel Macron.
Jóllehet Angela Merkel német kancellár csütörtökön ismét megerősítette, hogy szó sem lehet Görögország euróövezeti adósságának csökkentéséről, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint az IMF-nek igaza van abban, hogy a görög adósságállomány nem fenntartható leírások nélkül. Ugyanakkor az európai szabályok nem teszik lehetővé az adósság leírását, és kicsi a mozgástér az átütemezést illetően is – figyelmeztetett a miniszter.
Az Athén által csütörtök este nyilvánosságra hozott 13 oldalas dokumentum szerint Görögország az államadósság mérséklése mellett 53,5 milliárd euró új hitelt kérne, hogy 2018 júniusáig törleszteni tudja az adósságait. Ezek fejében többek közt a nyugdíjak csökkentését és bizonyos adók emelését ajánlotta fel az Alekszisz Ciprasz miniszterelnök vezette kormány.
Az Eurócsoport szombat délután vitatja majd meg a terveket, amelyekről pénteken szavaz az athéni törvényhozás.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!