
Fotó: Kisréti Zsombor
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden kijelentette, hogy az alapvető élelmiszerek árának hatósági korlátozására vonatkozó projektet a hipermarketekkel és a termelőkkel folytatott megbeszélést követően terjesztik majd elő.
2022. február 08., 22:132022. február 08., 22:13
2022. február 08., 22:442022. február 08., 22:44
A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikus nyomatékosította, hogy az élelmiszerek esetében hasonlóan járnának el, mint az energiával, azaz az állam kompenzálná az ár egy részét.
„Nem az energia előállításának a költségei nőttek, hanem az energia ára, ami teljesen helytelen. Ez az ok, aminek következményeit mindannyian tapasztaltuk az infláció növekedésében, illetve az üzemanyagok és élelmiszerek árának emelkedésében egyaránt” – fejtette ki Ciolacu a sajtónak a parlamentben.

Az alapélelmiszerek árának hatósági szabályozása megoldást jelenthet Románia számára is, hasonló intézkedést több európai országban is bevezettek – nyilatkozta hétfőn Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A PSD elnökének véleménye szerint nincs igazuk azoknak a politikusoknak, akik azt állítják, hogy az árstoppal tönkretennék a termelőket. Reményét fejezte ki, hogy minél előbb sikerül bevezetnie a bukaresti kormánykoalíciónak a megfelelő intézkedéseket. Megemlítette ugyanakkor, szeretné, hogy az energia árát illetően az energiaügyi miniszter további megoldásokkal álljon elő áprilistól kezdődően, amikor a jelenleg érvényben levő intézkedések hatályukat vesztik.
„Van egy olyan javaslat is, hogy ezeket az intézkedéseket hosszabbítsuk meg a következő két hónapra is, ami nem lenne rossz” – mutatott még rá Ciolacu. A politikus a múlt héten elsőként nyilatkozott úgy, hogy az alapélelmiszerek árának hatósági szabályozása megoldást jelenthet Románia számára is, emlékeztetve, hogy hasonló intézkedést több európai országban – köztük Magyarországon – is bevezettek.

Az élelmiszerek árának hatósági szabályozása veszélyeztetné a lakosság élelmiszer-ellátását, és ösztönözné a spekulációt – véli a Romalimenta élelmiszeripari munkáltatói szövetség.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!