Több pénzt fordít autópálya-építésre, valamint a megyei és országutak felújítására a kormány, mint amekkora összeg a becslések szerint befolyik az államkasszába az üzemanyagra kivetett új adóból – nyilatkozta szerda este Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésért felelős különbizottságok ülésén.
2013. november 28., 16:272013. november 28., 16:27
Mint rámutatott: az utak és sztrádák karbantartására összesen 7,3 milliárd lejt biztosít a szaktárca 2014-ben, míg számítások szerint az üzemanyagra kivetett literenkénti 7 eurócentes különadó nyomán körülbelül 4 milliárd lejjel bővül az állami költségvetés. „A jövő év tekintetében prioritást jelentenek az autópályák és a főutak, ezért bővítjük ekkora mértékben a költségvetést” – fogalmazott Chiţoiu.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a 7 eurócentes különadó miatt az üzemanyag literenkénti ára vélhetően 30–40 banival drágul a fogyasztók számára, ez azonban a tárcavezető szerint meglehetősen pesszimista előrejelzés. Mint kifejtette: 2010-ben a kőolaj ára 35,7 százalékkal emelkedett, míg a fogyasztók számára az üzemanyag 13 százalékkal drágult, 2011-ben ugyanakkor az eladási ár 31 százalékkal, az üzemanyagok pedig értéke pedig 12 százalékkal növekedett.
„Eszerint az üzemanyag-drágulás aránya egyharmada volt a kőolajszármazékok drágulási mértékének, így a sofőröknek nem kell jelentős áremelkedéstől tartaniuk a literenkénti 7 eurócentes különadó miatt. A végső árat egyébkény is a kínálat és kereslet közötti összefüggés határozza meg” – vélekedett Daniel Chiţoiu.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!