
Elrajtolt hétfőn a Tengerpartot mindenkinek elnevezésű országos program, amelynek keretében az utazási ügynökségek több tízezer turistának biztosítanak kedvezményes üdülési csomagot a nyári szezon előtt a román tengerpartra.
2014. május 05., 18:052014. május 05., 18:05
Az akció június 15-ig tart, a programban 70 turisztikai ügynökség, illetve 38 szálloda vesz részt, az illetékesek becslése szerint pedig legalább 32 ezer turista foglalhat olcsón szálláshelyet. Az akciót az Utazási Irodák Országos Egyesülete (ANAT), a Romániai Turisztikai Vállalkozások Szövetsége (FPTR) és a Tengerpart – Duna-delta Egyesület (ALDD) szervezi évek óta azzal a céllal, hogy a turistákat már a nyári üdülési szezon előtt a román tengerpartra csábítsák.
Lucia Nora Morariu, az ANAT elnöke úgy nyilatkozott: a Tengerpartot mindenkinek az évek során az egyik legnépszerűbb programmá vált a turisták körében a rendkívül vonzó ajánlatoknak köszönhetően. Corina Martin, az ALDD vezetője hozzátette: az akció azért működhet már 14 éve, mivel más közép-kelet-európai országok nem várják hasonló ajánlatokkal a főidény előtt a vendégeket.
Mamaia és Constanţa üdülőtelepen egy egycsillagos szállodában hat éjszakára már 205 lejért foglalható szállás, míg az ötcsillagos hotelekben ugyanez egy személy részére körülbelül 600 lejbe kerül. A román tengerpart déli üdülőtelepein ennél is olcsóbb ajánlatokkal várják a korai nyaralókat: egycsillagos szállodában 159, míg ötcsillagosban 470 lejbe kerül hat éjszakára a szállás.
Az akcióban az all inclusive típusú szolgáltatást biztosító szállodák is részt vesznek: a teljes ellátásért öt éjszakára egy háromcsillagos hotelben 765 lejt, míg egy ötcsillagos szállodában 985 lejt kell fizetnie egy személynek.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!