2011. augusztus 11., 09:252011. augusztus 11., 09:25
A megyei és helyi tanácsok, valamint a Bukarest önkormányzata által létrehozott egységek árverés útján jutnak majd hozzá a termékekhez, amelyek árához a saját költségeiket fedező árrést számítanak. Mint a jogszabálytervezet rámutat, a közintézmények már létező kereskedelmi egységeket is bevonhatnak a program lebonyolításába. A program megvalósításának érdekében a helyi önkormányzatok olyan nem állami intézményekkel is együttműködhetnek, amelyek fő tevékenysége a nyugdíjasok támogatása.
A nyugdíjasok számára biztosított élelmiszer mennyiségét az egészségügyi, valamint a belügyminisztérium a későbbiekben fogja meghatározni. A termékek tárolására alkalmas helyeket, fizetés ellenében az állami tartalékok hivatala biztosítja. Az eladásra vonatkozó pontos szabályzatot, illetve a részletes alkalmazási eljárást később teszik majd közzé. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a nyugdíjasok számára lisztet, cukrot, olajat, kukoricalisztet, rizst és egyéb, hosszú lejáratú élelmiszereket biztosító „szolidaritás kosara” programot július végén hagyta jóvá a kormány. Célja a gazdasági válság negatív hatásainak csökkentése, valamint a nyugdíjasok körében fellépő elszegényedés megakadályozása. Traian Băsescu államfő azonban korábban nemtetszését fejezte ki az általa populistának nevezett programmal kapcsolatban.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!