Hirdetés

Hatalmas gázlelőhely Szatmár megyében

Bejöttek a számításai a lengyel tőkéjű Serinus Energy olajipari vállalatnak, így nagy valószínűség szerint hamarosan megkezdi a kitermelést Szatmár megyében. A cég vezérigazgatója, Tim Elliot a vállalat honlapján adott hangot elégedettségének a Majtény község határában végzett próbafúrások eredményei tudatában.

Babos Krisztina

2015. április 21., 17:432015. április 21., 17:43

Mint írja, a két szonda közül az első által vett minta részletes elemzése azt mutatja, hogy a várt 290 millió helyett 481,4 millió köbméternyi kitermelhető földgázt rejt az altalaj.

Amint arról beszámoltunk, tavaly év végén két kísérleti fúrást végeztek a község határában, az igazgató szerint azonban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a második mintavétel nem sikerült jól, azaz kielemezhetetlen állapotba került a sok csapadék miatt. A cégvezető szerint hamarosan kérvényezni fogják a kitermelési engedélyt, továbbá azt is tervezik, hogy kibővítik a Szatmár megyei koncessziójukat.

A Serinus Energy romániai leányvállalata, a Winstar Satu Mare Kft. Szatmár megyében mostanáig egy körülbelül 3 ezer négyzetkilométeres területet vett haszonbérbe. Tasnádszántó környékén ultrahangos vizsgálatokkal kutattak eddig szénhidrogén-lelőhelyek után, míg Majtény határában már a fúrásoknál tartanak.

A vállalatnak egyébként az ukrajnai zavargások miatt pénzügyi gondokkal kellett a közelmúltban szembesülnie – szintén a cégvezető írt arról néhány hete honlapjukon, hogy egy 10 millió euró összértékű hitel felvételére kényszerültek annak érdekében, hogy biztosítani tudják a tervezett romániai beruházásuk feltételeit.

Amint arról beszámoltunk, egyesek aggodalmuknak adtak hangot a vállalat tevékenységét illetően attól tartva, hogy a környezetre káros módszerekkel kívánják felszínre hozni a földgázt. Tavaly az illetékes hatóságok Szatmár megyei képviselői azzal nyugtatták meg a közvéleményt, hogy a vállalat mindeddig csak kutatáshoz kért engedélyt, kitermelésre nem, ígérve, hogy semmiféle, egészségvédelmi szempontból kockázatos technika alkalmazását nem hagyják jóvá.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés