
Fotó: virtualisszekelyfold.ro
Brassóban, Bukarestben és Budapesten nyitnak turisztikai irodákat a háromszéki önkormányzatok, hogy népszerűsítsék a térség látnivalóit és minél több turistát vonzzanak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön elmondta, az első irodát Brassóban nyitják meg, partnerségben a Kovászna megyei önkormányzattal.
2014. február 13., 18:182014. február 13., 18:18
2014. február 13., 22:142014. február 13., 22:14
Azért választották a Cenk alatti várost, mert Háromszék szomszédságában van, ugyanakkor az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont az országban, tehát célratörő tájékoztatással az odalátogató vendégeket át lehet csábítani Kovászna megyébe.
„Brassó közelsége nagyszerű lehetőség nekünk, sok turista látogat oda. Arra kell törekednünk, hogy hozzánk is eljöjjenek”– hangsúlyozta Antal Árpád. A polgármester (képünkön) leszögezte, újszerű turizmus- népszerűsítéssel próbálkoznak, turisztikai irodát nyitnak Bukarestben és Budapesten is.
Az idegenforgalmi szakemberek szerint Erdélyben, a Székelyföldön a természetjárás, az épített örökség és a népművészet jelenti a vonzerőt a turisták számára, ám a kitörési pontot a gyógyturizmus jelentheti. László Endre turisztikai vállalkozások szövetségének regionális alelnöke szerint a székelyföldi turizmusra az jellemző, hogy nem tudja jól eladni értékeit.
„A gyógyturizmus fejlesztése már a kilencvenes években prioritás kellett volna hogy legyen, akkor kellett volna európai szintűre emelni, hiszen ha megszűnik az állam által támogatott gyógyüdültetési beutalók rendszere, a székelyföldi fürdőhelyek többsége, például Kovászna, bajba kerülnek” – kongatta mega vészharangot a szakember. Ugyanakkor úgy látja, fellendülőben van az idegenforgalom, egyre több az angol turista – az erdélyi turizmusnak jó szolgálatot tett Károly herceg, aki viszi a környék a jó hírét.
A háromszéki önkormányzatok is próbálnak mindent megtenni a turisták bevonzása érdekében. Az elmúlt évek során több beruházással próbálták fellendíteni az idegenforgalmat, ezt a célt szolgálta a Borvizek útja program is, de például a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdő fejlesztésére is több millió eurós európai uniós és kormánypénzt hívtak le.
Szintén a székelyföldi helyszínek népszerűsítésére hozták létre a www.virtualisszekelyfold.ro honlapot, a Székelyföld kincseit háromszázhatvan fokos gömbpanorámában bemutató honlap 24 helyszínről 52 gömbpanorámát mutat be.
A belépő először Kovászna megye egyik legértékesebb műemlékében, az UNESCO által nyilvántartott, 13. századi eredetű gelencei Szent Imre templomban nézhet körül, ráközelíthet a freskó részleteire, kiléphet a kapun és a templom kerítőfallal körülvett környékét is megtekintheti, elolvashatja a leírást. A magyar, román és angol nyelvű honlapot az elmúlt évek során több tízezren tekintették meg.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
szóljon hozzá!