
Fotó: Mediafax
Példaként azt hozta fel, hogy amíg Temes megyében az egy főre jutó hazai össztermék eléri a 8200 eurót, Botoşani megyében ez a szint csupán 3200 euró. „Célunk az, hogy az Európai Unió hetedik legerősebb gazdaságává váljunk. Becsléseink szerint a hazai össztermék a mai 135 milliárd eurós szintről 220 milliárdra nő 2012-re” – hangoztatta a miniszter.
A tárcavezető szerint a merész gazdasági célkitűzés többek között a kormány befektetései, a külföldi beruházások, a lehívható európai uniós alapok, valamint a bankok és a biztosítók tőkéjének emelése révén valósítható meg.
„2007-ben az állami költségvetésből megvalósuló befektetések aránya 15 százalék volt. Ez az arány idén 18 százalékra nő, 2009-ben pedig várhatóan eléri majd a 20 százalékot. Becsléseink szerint a külföldi befektetések értéke a 2009 és 2012 közötti időszakban eléri a 30–40 milliárd eurót, a kormánybefektetések a 30 milliárdot, amihez hozzáadódik még az európai alapokból lehívható 25 milliárd” – ecsetelte Vosganian. Hozzátette, a kormány egyik elsődleges célja, hogy a 2009 és 2012 közötti időszakban az infrastruktúra-fejlesztésre fordított összegek aránya elérje a hazai össztermék 6 százalékát. „Emellett növekedni fognak az egészségügyi beruházások is. Normális esetben a GDP jelenlegi 4,5 százalékáról 7 százalékra nő majd az ágazatba történő beruházások aránya, az állami és a magánbefektetéseknek köszönhetően” – vázolta elképzeléseit Vosganian.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.