Hirdetés

Három miniszter hat tárca nevében biztosítana pénzt Sepsiszentgyörgynek

Többek között a Szent Anna-tó és környékének megújulására kap pénzt Hargita és Kovászna megye a kormánytól. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester közölte, az elmúlt héten három tárcavezetővel találkozott, ami által hat minisztériumnál tudott lobbizni a megye érdekében. Folytatódnak ugyanakkor az útjavítások Hargita megyében is, a megyei közgyűlés szerda esti rendkívüli ülésén több megyei rangú út korszerűsítési munkálatainak elkezdéséről is határozott.

Bíró Blanka

2009. október 09., 09:462009. október 09., 09:46

A héten három tárcavezetővel találkozott, így hat minisztériumban tudott lobbizni Sepsiszentgyörgy érdekében Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere minderről a csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be. Mint közölte: a kormány több millió lejt ígért a városnak, ugyanakkor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselőjével 12 millió eurós hitelszerződést kötött meg.

Sugásfürdő és Mihai Viteazu

A polgármester elmondta, Elena Udrea turisztikai és környezetvédelmi miniszterként is ígért pénzt a városnak. A turisztikai tárca 4,2 millió lejt már korábban jóváhagyott a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdő felújítására. Amint arról beszámoltunk, a munkálatok elkezdődtek, Udrea pedig megígérte, hogy az év végéig ezt az összeget még 2 millió lejjel kiegészíti, ebből a menedékházat építik fel. 

Ugyanakkor a szaktárca finanszírozza a Sepsiszentgyörgy–Sugásfürdő közötti kerékpárút tervének elkészítését. Környezetvédelmi miniszterként Udrea vállalta, hogy törleszti a 2 millió lejt, amellyel a tárca a már elvégzett munkálatokért tartozik.

Pénzek Hargita megyének is

Több megyei út felújításának dokumentációját is elfogadta a Hargita Megyei Tanács szerda este tartott rendkívüli ülésén. Az önkormányzati képviselők rábólintottak a 113A jelzésű, Szent Anna-tó felé vezető út leaszfaltozására, a 123 jelzésű, Csíkszentmárton és Egerszék közti szakasz további aszfaltozására, a 123F, Csaracsó és Csíkcsicsó közti és a 128 jelzésű, Borszék és Orotva közti út felújítására, a 123C, Menaság és Pottyond közti 910 méteres szakasz megerősítésére, illetve a 131-es úton egy új homoródszentpáli híd építésére.

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint a rendkívüli ülésre azért volt szükség, mert elkészült az említett utak felújításának dokumentációja, és mindennap késéssel veszélyeztetik a pénz megfelelő felhasználását.
A szavazások lezárulta után Borboly Csaba beszámolt aznapi bukaresti találkozójáról Elena Udrea turisztikai és környezetvédelmi miniszterrel.

Mint elmondta, a tárcavezető pénzt ígért év végéig a megye turisztikai fejlesztéseire, továbbá környezetvédelemre, így például a Szent Anna-tó és környéke védelmére. A megyei tanács elnökének elmondása szerint a Udreának nagyon tetszett megyei önkormányzat kerékpárprogramja is, így pénz érkezhet bicikliutak építésére is.

Bálint Eszter

Néhány évvel ezelőtt ugyanis az önkormányzat 32 utca csatornázására 10 millió lej értékű pályázatot nyert a zöld tárcától. Tíz utcában a munkát elvégezték, de a minisztérium nem fizetett. Időközben a pályázat időtartama is lejárt, de most ezt egy évvel sikerült meghosszabbítani.

A helyi románok szimbólumaként számon tartott Mihai Viteazu tér felújítására a város 1,5 millió lejt pályázott a Környezetvédelmi Minisztériumnál, az összeg felét Udrea jóváhagyta, a másik felére új pályázatot nyújtottak be. Egy másik pályázatot az Olt negyed zöldövezeteinek rendezésére adtak le.

Utak, hidak

Radu Berceanu közlekedési és mezőgazdasági miniszter Antal Árpádnak megígérte, hogy a Kökös–Maroshévíz közötti 12-es országút Kovászna megyei szakaszát idén befejezik, és tavasszal felújítják az országút városon átvezető szakaszát, illetve megerősítik és felújítják az Olt-hidat.

Ugyanebben a konstrukcióban, vagyis hogy az országutak városon áthaladó szakaszait az önkormányzattól átveszi az országutakat felügyelő hatóság, kormánypénzen még további négy utat korszerűsítenek. Új utat és Olt-hidat építenek, ugyanakkor a terelőutat – amelynek már megvan a nyomvonala – a szállítási minisztérium beveszi a terelőútprogramjába, így  a terveket is finanszírozza.

Hőszigetelés és hitel

Vasile Blaga fejlesztési és belügyminiszter megígérte, hogy idén még 3 millió lejjel kiegészítik a városban már javában zajló hőszigetelési programot. Erre az évre korábban a fejlesztési minisztérium 4 millió lejt már jóváhagyott 700 lakrészt magában foglaló tömbházak hőszigetelésére.

Útátadás Kolozs megyében

Több mint 2 millió lejes ráfordítással korszerűsítették a Kolozs megyei Magyarpalatkát és Magyarpetét összekötő, 161G jelzésű megyei utat. A szeptemberben elkezdett munkálatok során a hat kilométeres szakaszon új aszfaltszőnyeget öntöttek, fém védőfalakat helyeztek el a veszélyesnek ítélt szakaszokon, illetve új forgalomjelző táblákat helyeztek ki. A feljavított utat ma 18 órai kezdettel adják át ünnepélyes keretek között.

Bálint Eszter

Antal Árpád ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a héten az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) képviselőjével véglegesítették a szerződést, a bank által jóváhagyott hitelszerződést a tanácsnak kell elfogadnia, majd a Pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia. A város 12 millió eurót kap a banktól kedvezményes, ötszázalékos kamatra.

Ezt a pénzt utak, járdák, parkolók építésére, a belváros belső magjának a rendezésére és a közvilágítás korszerűsítésére fordítják. Antal Árpád elmondta, ezzel a hitellel a város a megengedett eladósodás kevesebb mint kétharmadát táblázza be.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
Hirdetés
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
Hirdetés
Hirdetés