Hirdetés

Gyógyturisztikai klasztert terveznek

Az ország első gyógyturisztikai klaszterének megalakítását szorgalmazza a háromszéki ASIMCOV vállalkozói szövetség. Vajda Lajos, az ASIMCOV igazgatója, a Romániai Klaszterek Egyesületének alelnöke a Krónikának elmondta, február közepén Tusnádfürdőn szerveznek egy találkozót, ahová a Központi Régió üdülőtelepeinek önkormányzatait, a turizmusban vállalkozókat, egészségügyi és turisztikai karokkal rendelkező egyetemeket is meghívták.

Bíró Blanka

2014. február 03., 16:482014. február 03., 16:48

A mozgósításban szerepet vállalt a fejlesztési, a turisztikai, és az egészségügyi minisztérium, valamint az Országos Balneológiai Kutató Intézet is.

Vajda úgy véli, amennyiben a tusnádfürdői találkozón még nem is alakul meg a gyógyturisztikai klaszter, a potenciális tagok között elkezdődik a párbeszéd és körvonalazódik a  közös stratégia. A klaszter a közös marketingre, a képzésre, az oktatásra fektetné a hangsúlyt, az elképzelések szerint együtt hatékonyabban oldhatnák meg a kiállításokon való részvételt, a kölcsönös népszerűsítéssel pedig kiépülne egy jól működő rendszer, s így nem csak turistákat, hanem befektetőket is jobban tudnának bevonzani a térségbe. 

„Huszonöt éve arról beszélünk, hogy Romániában mekkora lehetőségek rejlenek az amúgy kiaknázatlan gyógyturizmusban, viszont azóta sem történt látványos fejlődés ezen a téren, minden fürdőtelep egyénileg próbálkozik. Ezért kellene a fejlesztéseket, a stratégiát – a SMURD rohammentő szolgálat mintájára – régiós szinten kialakítani” – vallja a kezdeményező, aki szerint a klaszterbe be kell kapcsolódniuk a különböző „katalizátor szervezeteknek is”, vagyis a fejlesztőknek, a tanácsadó cégeknek és a bankoknak, ezek ugyanis közvetve, de kapcsolódnak az idegenforgalomhoz.

A szakember ugyanakkor arra is kitért, hogy az európai uniós alapok lehívására általában kevés volt a fürdőtelepek kapacitása, például EU-s támogatással Marosvásárhelyen épültek négycsillagos szállodák, nem Parajdon vagy Kovásznán, ezért kell az erőket egyesíteni, kialakítani a fürdőtelepek arculatát, dokumentálni a kezelési eljárásokat, a gyógyvizek, mofetták hatásait.

Vajda szerint egyébként a bukaresti Balneológiai Intézet párhuzamosan több projektbe is bevonható. Mint megtudtuk, első körben a nagyobb fürdőtelepek – Szováta, Parajd, Vízakna, Borszék, Bázna – fejlesztésére fektetnék a hangsúlyt, ám a második körben a kisebbekre is figyelnek, mint például Előapatak vagy Málnásfürdő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés