
Rendteremtésre készül Mezei János Gyilkostón. Gyergyószentmiklós polgármestere a magyarországi önkormányzati választásokat várja, hogy a Monturist ügyét és más, az üdülőteleppel kapcsolatos kérdés rendezését újra napirendre tűzze.
2014. szeptember 17., 17:442014. szeptember 17., 17:44
„Úgy látom, a tó körül maffia tevékenykedik, s az önkormányzat ellen dolgozik majdnem mindenki. Ezt az ellentábort picit rendbe szeretnénk tenni” – fogalmazott Mezei egy sajtótájékoztatón. Mint ismeretes, tavasszal komoly vitákat szült a városvezetés azon szándéka, hogy a tó közelében található, ajándéktárgy-forgalmazással foglalkozó elárusítóhelyek működését átszervezze, s kivegye a Monturist kezéből ezek bérleti díjának beszedési jogát.
A Monturist céget Gyergyószentmiklós önkormányzata és a testvérváros Budapest V. kerület önkormányzata azért hozta létre 1996-ban, hogy a Gyilkostó idegenforgalmát fellendítse. A budapestiek pénzbefektetéssel járultak ehhez hozzá, míg Gyergyószentmiklós a tó körüli területeit adományozta a cégnek. Akkor nem történt jelentős változás, minden maradt a régiben a bódék körül, és bár kényszerbontásokat is kilátásba helyeztek, ezekre sem került sor. Az érintett kereskedők a polgármesteri hivatal felszólítására maguk számolták fel engedély nélkül emelt elárusítóhelyeiket.
Egy másik polgármesteri kezdeményezés a Monturist felszámolása, illetve a cég többségi tulajdonjogának megszerzése lett volna. Az utóbbi fontosabb a város számára, mert amint Mezei János több alkalommal is elmondta, a területek hiányában nincs mód arra, hogy pályázni lehessen európai uniós fejlesztési kiírásokra. Erre azonban nincs mód mindaddig, míg a Monturist többségi tulajdonosa, az V. kerület bele nem egyezik ebbe. A tavasz folyamán Gyergyószentmiklós több alkalommal is kezdeményezte a cég közgyűlésének összehívását, de ezek nem valósultak meg a budapestiek távolmaradása miatt.
Az október 12-ei magyarországi önkormányzati választásokig nincs is mód előrelépésre, hiszen –amint Mezei fogalmazott – Budapesten zűrzavar van, a korábbi polgármester országgyűlési képviselő lett, emiatt megszűnt a polgármesteri mandátuma, az őt helyettesítő alpolgármester pedig lemondott. Mezei arra számít, hogy tavaszig tisztázzák a vitás kérdéseket.
„Jövő nyárra rend lesz, az elárusítóhelyeket másként alakítjuk ki, a cél az, hogy szép környezet várja a turistákat” – mondja Mezei. Kifejtette: a nemrégiben felállított Szent István-szobortól kiinduló ösvényt szeretnének kiépíteni, kényelmesen körüljárhatóvá tenni a tavat, és a csónakázást is átszerveznék. Tervezik a stég felújítását is. Mezei leszögezte: a turizmus fejlesztése mellett az is fontos, hogy az önkormányzat költségvetésében is érezhető legyen a tó körüli tevékenységek haszna.
A rendteremtés azonban nem lesz egyszerű, a Gyilkos-tó aranybánya, de nem elég, hogy nem hoz bevételt a városnak, de a körülmények is olyanok, hogy nincs lehetőség vendégfogadásra –fogalmazott a polgármester. Meglátása szerint az ottani vállalkozók, mindenki a város ellen dolgozik. „A város érdekei alulmaradnak az ő érdekeikkel szemben. Túl sokáig nem foglalkozott senki ezzel a témával. Megerősödtek, s most úgy érzik, az önkormányzat az ellenségük” – mondja Mezei, aki szerint ezt az ellenségeskedést kellene valahogy kioltani, és közös koncepciót kialakítani.
Megjegyezte, békés úton kívánnak eredményeket elérni, de az érintetteknek meg kell érteniük, hogy a város területén a törvényeket be kell tartani.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!