2008. augusztus 26., 00:002008. augusztus 26., 00:00
Oroszországban általában 3 percet vesz igénybe egy ember kiszolgálása, míg Nyugat-Európában erre átlagosan 54 másodperc elég az eladónak. A hiánygazdálkodás iskolájában edződött orosz emberek azonban nem panaszkodnak: a felmérésben 17,6 százalék a szolgáltatásokkal elégedetlenek száma, miközben Lettországban – amely a kiszolgálás gyorsaságát tekintve átlag 66 másodperccel az élbolyban van – 38,5 százalék véli úgy, hogy lenne még mit javítani.
A rossz kiszolgálásról a kutatók szerint főleg a boltok tulajdonosai tehetnek: kevés pénztár működik, nincs elég eladó. Az alkalmazottaknak a felmérés szerint csupán 41,8 százaléka hajlandó segíteni a vásárlónak a választásban, a vevőnek köszönni egyáltalán nem divat, csak az eladók 54,9 százaléka hajlandó erre, ők sem mindig, és munka közben csak a pult mögött állók alig harmada mosolyodik el néhanapján.
Ami a bolti kiszolgálást illeti, a legtöbb időt ezzel Magyarországon (2 perc 23 másodperc), Görögországban, Norvégiában és Romániában töltik, a sereghajtó pedig Oroszország 2 perc 58 másodperccel. A kiszolgálás Írországban a leggyorsabb – egy vevőre 52 másodpercet fordítanak –, utána sorrendben Svédország, Portugália, Dánia, Lettország és Ausztria következik a felmérés szerint.
Hírösszefoglaló
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.