2009. augusztus 20., 10:252009. augusztus 20., 10:25
Ha egy turista összesen három órát szán városnézésre, kiválaszthat és végigjárhat egyet az adott hosszúságú három beépített túra közül: a két javasolt látnivaló közötti séta idején a felhasználó a városról és annak történelméről hallhat érdekes történeteket. A készülék városkalauz funkciója úgy működik, hogy egy nevezetesség közelébe érve a Pocket Guide automatikusan elindítja az ahhoz tartozó hangfelvételt, és a könnyebb beazonosítás érdekében a kijelzőn láthatóvá válnak a nevezetességről készült képek.
A lejátszás tetszőlegesen megállítható vagy tekerhető. A kötetlen séta során is folyamatosan látható a turista aktuális pozíciója, az érdeklődő válogathat a rendszerben tárolt nevezetességek között, melyek ikonjai érdekességüktől függően zöld, sárga vagy piros színnel jelennek meg a képernyőn.
A Pocket Guide-szolgáltatást a Budapest-Pocket Guide Hungary Kft. 2008 őszén indította el Budapesten, és idén ősszel indítja el Bécs, Prága, Pozsony és Krakkó városában. Debrecenben a szolgáltatás a magyar mellett hamarosan angol és német nyelven is elérhető lesz. A készülék napi bérleti díja 3 ezer forint, az alapdíjon felül a vendégeknek 10 ezer forintos kauciót vagy fényképes igazolványt kell letenniük, melyet a bérleti időszak végén visszakapnak.
Az elérhető tartalmak bővülni fognak újabb túraútvonalakkal, sőt megyei kitekintéssel is, egyebek mellett a Hortobágyról és Hajdúszoboszlóról. Az autós verzióban a navigáción túl a parkolási információk és a leparkolt kocsi megtalálásában is számíthatnak a sofőrök a készülékre. A tervek szerint a hálózat tovább bővül más magyarországi városokban is.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.