
2009. március 18., 09:472009. március 18., 09:47
Gordon Brown a legnagyobb brit baloldali napilapnak, a The Guardiannek adott interjúban kijelentette: az ázsiai válság után „kellett volna keményebbnek lenni”, amikor mindenki azt gondolta, hogy az akkor felmerült problémák majd maguktól elmúlnak. A miniszterelnök szerint napirenden kellett volna tartani és „hajtani kellett volna” a szabályozás ügyét.
A brit kormányfő úgy véli: a washingtoni konszenzusként ismert „negyvenéves, mindent átható szabadpiaci ortodoxia” véget ért. „A laissez-faire (a szabadjára engedett piac) ideje lejárt. A balközépen állóknak magabiztosan ki kell mondaniuk: már nem érvényes az a régi felfogás, hogy a piac hatékony és majd önmaga megoldja a problémákat” – szögezte le Brown. Hozzátette: csak haladó, balközép kormányok tudják kezelni a globális változásokkal járó problémákat.
Egyébként a minap Barack Obama amerikai elnök gazdasági főtanácsadója is úgy nyilatkozott, hogy most nem lehet bízni a piac önhelyreállító mechanizmusainak működésében. Eközben Lawrence Summers főtanácsadó a Financial Timesnak adott, múlt héten közölt interjúban kijelentette: jóllehet a gazdaság önstabilizálódásának elmélete „általában helytálló, évszázadonként néhány alkalommal azonban nem érvényesül”. A Clinton-kormányzat volt pénzügyminisztere szerint a jelenlegi helyzet „ezen alkalmak egyike, és az ilyen esetekben rendkívüli kormányzati fellépésre van szükség”.
Brown sem először emel szót a szabályozatlan piac ellen. Néhány hete, a The Daily Telegraph című konzervatív napilapban azt írta, hogy a globális kor első pénzügyi válsága „megmutatta a zabolátlan szabadpiac gyengeségeit”. Azok a családok, amelyek mindössze annyi spekulációt engedtek meg maguknak, hogy vettek egy lottószelvényt, egy prémiumkötvényt vagy néhány részvényt, joggal érzik úgy, hogy igazságtalan módon sodorja őket veszélybe a nem általuk keltett felfordulás, írta abban a cikkben a munkáspárti brit kormányfő, ostorozva azokat, akik mások pénzével folytatnak „felelőtlen szerencsejátékot”.
A The Guardian által tegnap közölt interjúban Brown annak a véleményének adott hangot, hogy sok piaci szereplő nem értette meg az összetett pénzügyi termékek megjelenésével járó veszélyeket. A miniszterelnök szerint a pénzügyi szektorban az az általános vélekedés terjedt el, hogy minél szélesebb egy-egy termék tulajdonosi köre, annál kisebb az esélye annak, hogy a kockázatot egyetlen pénzintézetnek kell viselnie. Brown azonban úgy látja, hogy a pénzügyi intézményrendszer összefonódása miatt a kockázatterítés valójában járványterjesztéssé vált.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.