
Reménysugár. Azt ígérik, nem lesz hideg az otthonokban
Fotó: Pinti Attila
Megfagyhat a télen saját otthonában a romániai lakosság, nem lesz ugyanis elegendő földgáz a fogyasztók szükségleteinek a biztosítására – riogat pár napja a bukaresti sajtó. Ezzel szemben a Krónikának nyilatkozó szakember elmondása szerint a Transgaz valóban nem végezte el a feladatát, de ez nem jelentheti azt, hogy a lakosság számára ne lehetne biztosítani a fűtést.
2019. október 24., 06:212019. október 24., 06:21
2019. október 24., 06:312019. október 24., 06:31
Mivel a Transgaz máig nem írta alá a szerződést arról, hogy Ukrajnából importáljon, nem lesz elég földgáz ahhoz, hogy a téli hónapokban biztosítani lehessen Románia szükségleteit – kongatja néhány napja a vészharangot a bukaresti sajtó. Nem tűnik jó jelnek az sem, hogy az európai gázrendszer-üzemeltetők egyesületének a Digi 24 hírtelevízió által idézett elemzése szerint
Ennek fő oka valóban az, hogy a Transgaz nem kötötte meg a már említett szerződést, ám annak nyélbe ütéséhez még arra is szükség van, hogy Oroszország és Ukrajna az év végéig megállapodjon a tranzitról, ami elemzők szerint nem túl valószínű a két állam között fennálló konfliktus miatt. Mások a tavalyi év végén elfogadott, azóta minden irányból támadott, 114-es számú sürgősségi kormányrendeletet teszik felelőssé, az ugyanis sokak szerint arra késztette a belföldi vállalatokat, hogy csökkentsék a földgázkitermelést a veszteségek elkerülése érdekében. Otilia Nuţu energetikai piaci szakértő a Digi 24-nek nyilatkozva úgy vélekedett,
Amint arról több ízben is írtunk, a hírhedt 114-es rendeletben a szociálliberális kormány megawattóránként 68 lejben maximalizálta a belföldön kitermelt földgáz eladási árát. Aztán idén márciusban ezt úgy módosította, hogy ez csak a háztartási fogyasztók és a hőszolgáltatók esetében maradt érvényben, az ipari fogyasztóknál május elsejétől már nem alkalmazzák. Akkor viszont megemelkedett a vállalatok által a tőzsdén vásárolt gáz ára, mert a kitermelők így próbálták kompenzálni a maximalizált ár miatt veszteségeiket.
A sajtóbeszámolók szerint jelenleg Románia a földgázszükséglet 20 százalékát fedezi importból. Közben a földalatti raktárak nagyjából 80 százalékban vannak tele, de a borúlátóbbak szerint a tartalékok korlátozottak.
„Semmiképpen nem történhet meg, hogy a lakosság számára ne legyen biztosított a földgázellátás a téli hónapokra” – szögezte le határozottan a Krónika megkeresésére Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) igazgatóhelyettese. Hangsúlyozta,
Mint a szakértő részletezte, a kormány, ezen belül az energetikai minisztérium kidolgozott egy téli tervet, ami arra az esetre szól, ha a földgázellátás akadozna. Ebben azt szabályozzák, hogy milyen fogyasztókat korlátoznak, ám a lakosságot ez nem érinti. A terv alapján a hőenergia-termelők átállhatnak a földgázfogyasztásról más típusú üzemanyagra – például gázolajra, fűtőolajra vagy szénre. Olyan mértékű válság Nagy-Bege szerint nehezen elképzelhető, hogy a lakosságnak gondjai legyenek a földgázellátással.
Fotó: Pixabay.com
Az ANRE igazgatóhelyettese beszámolt ugyanakkor arról is, hogy a szabályozó hatóság múlt héten módosította a határozatot, amivel megszabták, hogy a hőenergia-termelők milyen mennyiséget kapnak a belföldi kitermelésű földgáztermelésből, és minden termelőnek növelnie kell azt a mennyiséget, amelyet köteles a lakosságot ellátó forgalmazóknak, illetve a lakosságot hőenergiával ellátó földgáz-fogyasztóknak biztosítani. Ez a módosítás novembertől márciusig érvényes.
Nagy-Bege Zoltán egyúttal arra is kitért: egész nyáron az volt a téma, hogy az ország megháromszorozta a földgázimportját, azonban ez azért történt, hogy a belső termelésből származó földgázt tudják elraktározni. Mivel a nyári időszakban a tavalyhoz képest megháromszorozódott az import,
A körülményeket azonban az is befolyásolja majd, hogy milyen tél lesz.
Az igazgatóhelyettes ugyanakkor kifejtette, a Transgaz valóban nem végezte el a feladatát, tény az, hogy a bolgárokkal és az ukránokkal nem kötötte meg a csatlakozási szerződéseket, s még mindig a tárgyalások, technikai egyeztetések zajlanak. Hozzátette: az ANRE is felvette a kapcsolatot a bolgár szabályozó hatósággal, kérve, hogy ők is sürgessék meg az egyezség létrejöttét. Másrészt a romániai hatóságok Magyarországgal már nyélbe ütötték a csatlakozási szerződést, a két félnek még azt kell pontosítania, hogy milyen termékekkel oldják meg a többletkapacitást, ugyanis Románia 50 százalékkal növelte a Magyarország felől érkező importkapacitást.
– mutatott rá a szakértő. Ha megteszik, akkor gyakorlatilag nem változik semmi, ám ha megszakítják a földgáztranzitot Ukrajnán keresztül, akkor valószínűleg a Dobrudzsán átmenő Isacceánál belépő vezetéken keresztül lesz gáz, viszont a Szatmár megyében levő vezetéken keresztül ez esetben csak akkor, ha Európa nyugati feléről terelnek arra. Másrészt az illetékesek arra számítanak, hogy Bulgárián keresztül is tudnak importálni a déli vezetékből, amely Törökországon, Görögországon keresztül megy Olaszországba, és abból a balkáni vezetéken át lehetne felhozni Bulgáriába is.
A tartós januári fagy egyszerre növelte meg Romániában a gáz- és áramfogyasztást, ami normál esetben áremelkedést hozna. Azonban kivételes helyzet alakult ki az elmúlt napokban.
A Versenytanács összesen 14,73 millió lej (körülbelül 2,9 millió euró) bírságot szabott ki hétfőn 27 romániai járműkarbantartó és -javító vállalatra.
Az országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) idén 140 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út megépítésére készül szerződéseket aláírni – jelentette be Gabriel Budescu, a CNIR igazgatója a román közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint a decemberben 2,3 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unióban. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,6 százalék.
Vannak források a foglalkoztatási támogatásokra, de a bérek, nyugdíjak és egyéb juttatások 2026-ban is befagyasztva maradnak – jelentette ki Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt év első 11 hónapjában Románia 2,271 millió tonna kőolaj-egyenérték (toe) nyersolajat termelt, 185 000 toe-vel (7,5 százalékkal) kevesebbet, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Románia továbbra is az Európai Unió egyik legolcsóbb országa, ám ez nem jár együtt automatikusan kiemelkedő életszínvonallal – igazolja a statisztikai hivatal friss jelentése, amely a vásárlóerőt és az árszinteket hasonlítja össze uniós szinten.
Traian Băsescu volt államfő szerint Románia egyik legsúlyosabb problémája, hogy az ország évről évre riasztóan magas kamatokat fizet a korábban felvett hitelek után. Évente mintegy 11 milliárd eurót fordítanak az államadósság kamatfizetésére.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.
Hamis tartalmak terjednek az interneten, a célzott csalási módszerre figyelmeztet az egyik legnagyobb romániai bank, a Banca Transilvania. A csalók célja, hogy megszerezzék a bank ügyfelek személyes és pénzügyi adatait.
szóljon hozzá!