
Csak a nagyvállalatoknak kedvez a Victor Ponta miniszterelnök által néhány napja bejelentett gázárcsökkentésre vonatkozó elképzelés, a háztartási fogyasztók és a kis cégek számára az eredeti árliberalizációs tervek szerint mintegy 10 százalékkal drágul a földgáz az év folyamán.
2014. március 26., 16:272014. március 26., 16:27
Szakértők szerint a kormány az intézkedéssel mindössze „a kedélyeket akarta nyugtatni” az év végi államfői választásokra való tekintettel, a lakosság azonban nehéz időszaknak néz elébe.
A hazai ipari vállalatok tulajdonosai nemrég azzal fenyegetőztek, hogy mintegy félmillió alkalmazottat lesznek kénytelenek elbocsátani az április elsejei dráguláshullám nyomán, amikortól egyebek mellett a földgáz ára fog növekedni.
A vállalkozók a román gazdaság „fekete napjaként” emlegették a következő hónap első napját.
Ennek nyomán – Victor Ponta hétfői bejelentésének megfelelően – a kormány szerdai ülésén elfogadott egy támogatási csomagot, amely alapján a szabadpiacon a gáz referenciaára a január elsejei értékkel fog megegyezni: 230 dollár lesz ezer köbméterenként, s ez lesz a kiindulópont mind a termelők, mind pedig az ipari fogyasztók számára.
Az árliberalizációs naptár szerint így a belföldön előállított energiaforrást csak a kisvállalatok és a háztartási fogyasztók számára kell emelni április elsejétől.
Romániában a Petrom és a Romgaz végez kitermelői tevékenységet, az így előállított földgáznak pedig három különböző kategóriájú kedvezményezettje van: a lakosság, a kis cégek és a nagy ipari fogyasztók, a szolgáltatók pedig mindegyik számára eltérő díjszabást alkalmaznak.
Jelenleg a háztartási fogyasztók fizetik a legkevesebbet az elhasznált fölgázért, a liberalizációs folyamat során viszont számukra drágul a legnagyobb mértékben az energiaforrás, a kis cégek ráadásul hamarosan a szabadpiacra való kilépés miatt személyesen tárgyalhatnak a gázárról a szolgáltatókkal, így kisebb díjszabást alkudhatnak ki.
Constantin Niţă gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban a Digi 24 hírtelevízió egyik műsorában úgy nyilatkozott: az árliberalizáció 2018-ig a háztartási fogyasztók számára is befejeződik, így azt követően „mindenki tisztábban fogja látni a helyzetet.”
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!