
Fotó: Veres Nándor
Megújul a sepsiszentgyörgyi városnapokon immár hagyományossá vált vásárral egybekötött termékkiállítás. Idén az expót a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezi, amelynek elnöke, Édler András csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy új helyszínre költöztetik, továbbá mostantól tematikusak lesznek az expók.
2014. március 13., 20:302014. március 13., 20:30
Az általános vásárok ideje lejárt, ezek iránt csökken az érdeklődés a kiállítók és a vásárlók részéről is, ezért idén wellnessexpó lesz a városnapokon” – közölte Édler. Mint ecsetelte, egyaránt be szeretnék mutatni a magyarországi és a székelyföldi lehetőségeket is, hiszen az anyaországban nagyon fejlett ez a szolgáltatás, Háromszékről sokan veszik igénybe hosszú hétvégékre, de most már a Székelyföldön is teret hódít a wellness, népszerű Szováta, az elmúlt év végén Tusnádfürdőn élményfürdő nyílt, és várhatóan jövőre Bálványos is wellnessközponttal bővül.
A városnapi expón Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület székely wellness elnevezésű standot állít fel, a gyógyborvizeket, mofettákat, a természeti adottságokat, a kisfürdőket népszerűsítik. Az utazási irodák, a szépségipar, a masszázs és relaxációs irodák, a szabadidős termékeket gyártó cégek mutatkozhatnak be, például dézsafürdőket, medencéket, szaunákat állíthatnak ki, de lesz kishelikopter, és várnak csónakokat, jachtokat is.
Eddig a városszéli stadionban volt az expó, kiesett a vásári forgatagból, ettől az évtől beköltöztetik a központba, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében 26 kiállító fér el, de az iskola 800 négyzetméteres udvarán is lesznek standok. Kiállítók a kamara honlapján jelentkezhetnek be az expóra.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!