Hiába a folyamatos politikusi ígéretek, kudarcba fulladt a Brassó–Comarnic autópálya megépítése. Miközben az információ csütörtök reggel még csak sajtóértesülés volt, a késő délutáni órákban az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) hivatalosan is megerősítette, hogy a román állam harmadjára is lemond a koncessziós sztrádaépítésről.
2015. június 18., 19:232015. június 18., 19:23
Az 53 kilométeresre tervezett sztráda kivitelezési munkálatairól 2013 decemberében írtak alá szerződést az állam képviselői a Vinci–Aktor–Strabag-konzorciummal, ezt a kormány 2014. elején jóvá is hagyta. A közlekedési minisztérium 2015 februárjában hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit, kiderült, az állam 26 évre adta koncesszióba a cégcsoportnak a területeket, a sztráda megépítésért pedig kilométerenként 160 millió eurót ígértek a kivitelezőknek.
A master planban egyébként 1 milliárd euró körüli összegre becsülik az építési költségeket, a szükséges forrásként pedig a büdzsét és európai uniós forrásokat jelölnek meg. A Hotnews hírportál megkeresésére viszont kormányzati források még áprilisban úgy nyilatkoztak, hogy a korábban szerződésbe foglalt koncesszió kompromittálná a közlekedési stratégiát. Ugyanakkor – mutat rá a portál újságírója – a koncessziós verzióban 1,8 milliárd euró körüli összegbe kerülne az autópálya megépítése, miközben a master plan olcsóbb munkával számol.
Mint beszámoltunk, 2013 februárjában, a koncessziós ajánlatok borítékbontása előtt Victor Ponta miniszterelnök egy televíziós interjúban leszögezte, amennyiben a Brassó–Comarnic-sztráda 2016-ig nem épül meg, többé nem indul parlamenti választásokon.
Nem sokkal a borítékbontás után Dan Șova akkori közlekedésügyi miniszter – aki jelenleg bírói felügyelet alatt áll korrupció gyanúja miatt – arról beszélt, mindent megtesz annak érdekében, hogy a projekt sikerrel záruljon. „Sátorral kiköltözöm a comarnici autópályára, s akkor is befejezem” – szögezte le a volt tárcavezető.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!