
2009. július 02., 10:582009. július 02., 10:58
A Pirate Bayt üzemeltető négy svéd fiatal tulajdonost, Frederik Neijt, Gottfrid Svartholm Wargot, Carl Lundstromot és Peter Sundét még áprilisban ítélték el szerzői jogok megsértése miatt, 30 millió koronára és egy év letöltendő börtönbüntetésre büntetve őket. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be, mondván, a bíró több svéd szerzői jogi szervezetnek is tagja, azonban a bíróság ezt elutasította. A négy fiatal azt nyilatkozta, hogy emberi jogi bírósághoz fordulnak a részrehajlás alapos gyanúja miatt.
A Pirate Bay egyike a legismertebb fájlmegosztó honlapoknak. Nagyon sok felhasználó azért lép fel erre az oldalra, hogy szerzői jogok alatt álló anyagokat töltsön le ingyen: számítógépes és videojátékokat, filmeket, tévésorozatokat, játékokat és zenei anyagokat.
„A jelenlegi jogi és üzleti helyzetben nem tudjuk egyedül továbbfejleszteni a Pirate Bayt – nyilatkozta Peter Sunde az egyik svéd hírügynökségnek. – Egy helyben toporgunk: egyelőre nem sok minden történik, és se emberünk, se pénzünk sincs a továbbfejlődéshez.” Ezért döntöttek úgy, hogy eladják a honlapot a GGF-nek.
A svéd cég a 60 millió korona felét készpénzben fizeti ki, a másik felét pedig a Pirate Bay részvényeiben. Hans Pandeya, a GGF vezetője azt nyilatkozta, hogy ki fognak dolgozni egy olyan üzleti modellt, amelynek köszönhetően ki tudják majd fizetni a honlapon keresztül letölthető anyagokért a szerzői jogokat birtokló cégeket.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.