
Jogi eljárást helyezett kilátásba Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, miután az Országos Ásványkincshatóság (ANRM) elnöke, Gheorghe Duţu elutasította azt a beadványt, amelyet Bihar megye székhelyének önkormányzata és Szentmárton község polgármesteri hivatala közösen nyújtott be.
2014. március 31., 16:402014. március 31., 16:40
Ebben – mint beszámoltunk – a termálvíz megfertőzésének veszélyére hivatkozva kérték, hogy a két település területét ne érintsék azok a talajfeltárások, amelyről az említett hatóság korábban megegyezett a kanadai East West Petroleum kőolajipari társasággal.
A tengerentúli vállalat, mint ismert, két koncessziós szerződést is kötött a Bihar megyei térségre (Terje és Félixfürdő környékén), ezek mindegyikének a kedvezményezettje az orosz Gazprom leányvállalata, a szerb NIS Petrol, amellyel partnerségben áll.
A román kormány legutóbb tavaly a félixfürdői üdülőt is érintő kőolajipari feltárásokra bólintott rá.
Az ANRM azzal indokolta a mostani elutasítást, hogy a koncessziós szerződés kedvezményezettje vállalta a környezetvédelemre és a kockázati menedzsmentre vonatkozó előírásokat, a kutatóterület behatárolását pedig az átláthatóságra vonatkozó eljárás szabályait betartva közölték.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!