
Fotó: Pixabay.com
Az Országos Adóhatóság (ANAF) felszámolná azokat a cégeket, melyek nettó vagyona két egymást követő évben kisebb, mint a törzstőkéjük fele. A romániai vállalkozások 39 százaléka van ebben a helyzetben – mutatott rá Raluca Popa, az EY Románia pénzügyi és jogi tanácsadó cég társult partnere.
2019. szeptember 13., 11:422019. szeptember 13., 11:42
Emlékeztetett, hogy az 1990/31-es számú, a gazdasági vállalkozásokról szóló törvény 2006-os módosítása már leszögezi, hogy
A gyakorlatban azonban ez nem valósult meg, a vállalkozások egy jelentős része továbbra is a jogszabály által előírt minimumnál kevesebb nettó vagyont jelentett, ám ez nem járt semmilyen következménnyel. Az EY Románia összesítése szerint 2016-os évre a romániai aktív cégek 46 százaléka, míg 2017-es évre a 39 százalék jelentett a törvényesnél kevesebb nettó vagyont, ami számításaik szerint 270 ezer vállalkozást jelent.
Emiatt a pénzügyminisztérium kezdeményezte a gazdasági vállalkozásokról szóló törvény módosításának tervezetét a tőkevesztett vállalkozások helyzetének rendezéséről. Eszerint a minisztérium honlapján közzétennék azoknak a cégeknek a listáját, melyek aktív vagyona kevesebb mint a törzstőke fele, s ha egy cég két egymást követő évben megjelenik a listán, az adóhatóság hivatalból elindíthatja az eljárást a felszámolására.
– részletezte a gazdasági elemző. Rámutatott, a tervezetet egy sor korábbi intézkedés is megelőzte, már 2015-ben a hatóságok hivatalos értesítést küldtek ezeknek a vállalkozásoknak, emlékeztetve a törvényes előírásra.
A Számvevőszék jelentésében szintén felhívta az adóhatóságok figyelmét, hogy nem összpontosítanak azokra a cégekre, melyek veszteséget jelentenek, bár a kockázatelemzésben ez is egyik kritérium, mégsem ellenőrzik kiemelten. Aztán 2017 óta a pénzügyi mérleg benyújtásához szükséges űrlapon külön mezőben kell feltüntetni, ha a nettó vagyonra vonatkozó előírás nem teljesül.
– tanácsolja Raluca Popa.
„Nem életszerű, és furcsának tűnik, hogy egy cég a könyvelési adatok szerint tulajdonképpen évekig veszteséges, de mégis működik, mert a tulajdonosok folyamatosan teszik bele a saját pénzüket” – vallja hasonlóképpen Krónikának Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott,
Például ha egy szolgáltató egy ezerlejes munkáért száz lejt számláz le, és a különbözetet zsebre teszi, akkor csak száz lej után fizet adót, de gyorsan tőkevesztetté válik, hiszen a száz lejből kellene fenntartania a működését.
Szombaton reggelre olcsóbb lett a gázolaj a Petrom benzinkutaknál, így az ár egy új küszöb alá süllyedt.
A kerozinár-robbanás Európa legnagyobb légitársaság-csoportját is sújtja: megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa. A kerozinár emelkedése miatt nemcsak a Lufthansa, hanem több légitársaság is járatokat törölt a következő időszakra.
Az idei első két hónapban éves viszonylatban 2,1 százalékkal csökkent Románia energiatermelése – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Románia még mindig várja a brüsszeli szakértők döntését, akik még mindig vizsgálják, hogy milyen mértékben teljesítette az Országos Helyreállítási és Reziliencia-terv harmadik kifizetési részletéhez kapcsolódó mérföldkövekben vállalt kötelezettségeit.
A román kormány jövő héten memorandumot fogadhat el 22 veszteséges állami vállalat átszervezéséről, amelyek több milliárd lejes adósságot halmoztak fel. A kabinet eltérő reformlépésekkel próbálja felszámolni a „fekete lyukakat” a gazdaságban.
Márciusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2,1 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – közölte az Eurostat.
Tavaly több mint 2,56 milliárd lej kártérítést fizettek ki a biztosítók a fakultatív CASCO-kötvények alapján – közölte csütörtökön a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).
Miután szerdán több romániai töltőállomásláncnál is árcsökkenést láthattunk, csütörtökön a piacvezető Petrom, illetve annak tulajdonosa, az OMV is lépett. A döntés mögött a kőolaj világpiaci árának csökkenése állhat.
Az európai tejpiacot sújtó túltermelés, az árak meredek csökkenése és a növekvő költségek egyre mélyülő válságba sodorják az ágazatot, amelynek hatásai Romániában különösen élesen jelentkeznek.
Romániában jelentősen csökkent az év elején az új autók iránti kereslet, ami túlkínálatot idézett elő a piacon. Így az eladási kampányok, az árengedmények határozzák meg a piaci viszonyokat.
szóljon hozzá!