
Fotó: Barabás Ákos
Az Engedélyezett Fuvarozók Romániai Szövetsége (COTAR) bejelentette, határozottan elutasítja a Pénzügyi Felügyelet (ASF) javaslatát, miszerint 7960 lejbe kerülne évente a 16 tonnánál nehezebb járművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (RCA).
„Az, hogy szeptember 14-én a kormánynál megközelítőleg évi 6200 lejes tarifát támogass a 16 tonnánál nagyobb járművek esetén, amit akkor Marius Vorniceanu, az ASF alelnöke közölt, aztán rá egy hónapra már évi 7960 lejes tarifával állj elő, mondván, a biztosító haszna mindössze egy százalék, azt mutatja, hogy bennünket, romániaiakat csak a multinacionális cégek fejősteheneinek tekintenek. (...) A COTAR határozottan elutasítja az ASF javaslatát, hogy a 16 tonnánál nehezebb járművek kötelező gépjármű-biztosítása 7960 lejbe kerüljön évente, és mindenkit emlékeztet arra, hogy ennek a kategóriának a kockázati díja 2011 lej (Milliman-jelentés), az 5949 lejes különbség pedig nem más, mint az adminisztratív költségek, illetve a kötelező biztosítást kínáló cégek profitja\" – áll a fuvarozói munkáltatói szövetség csütörtöki sajtóközleményében.
Jogtalan haszonszerzést kiáltanak
A COTAR elnöke, Vasile Ştefănescu olyan „piaci kufárhoz\" hasonlította az ASF elnökét, Mişu Negriţoiut, aki „szeretné jó magasan tartani a fagysérült hagyma árát, tudván, standjának nincs konkurenciája\". „Amikor a biztosítótársaságok jövedelmei csaknem háromszor akkorák, mint a kockázati díj, egyértelműen jogtalan meggazdagodásról beszélünk. A szállítóipar képtelen ilyen, az okozott károkhoz képest túlméretezett költségeket fenntartani, Románia ugyanis az egyetlen európai ország, ahol a biztosítók adminisztratív költségei háromszor akkorák, mint a kockázati díj, ráadásul a piacszabályozó hatóság még támogatja is ezt\" – fogalmazott Ştefănescu.
Tiltakozással fenyegetnek
A fuvarozók egyesületei egyébként a hét elején felszólították az ASF-et, tartsa tiszteletben a szeptember 15-én aláírt megállapodást, amelynek értelmében a biztosítás tarifáját befagyasztják. Követelik azt is, hogy a felügyelet ne terhelje az RCA-t 40 százalékos adminisztratív költségekkel, ellenkező esetben újrakezdődnek az országos tiltakozások.
Részt kíván venni a tervezett országos tiltakozáson Kiss Kálmán, a székelyudvarhelyi Mindenes Kft. szállítóvállalat vezetője is. Mint érdeklődésünkre elmondta, a korábban számolt évi nyolcezer lejes biztosítási díjat már 15–25 százalékkal túlszárnyalták a biztosítók új árai. Úgy véli, ez Romániában jóval az európai átlag fölé helyezné a biztosítási díjszabások költségét. „Hazai cég nem köthet külföldön kötelező biztosítást. Ha tehetnék, sokan Magyarországon vásárolnák ezt meg, hiszen ott fél évre ezer euróba kerül. Ausztriában is lényegesen olcsóbb, mint nálunk\" – fogalmazott Kiss. Beszámolt arról, hogy ismer olyan székelyföldi szállítókat, akik komolyan fontolgatják, hogy cégüket áttelepítik Magyarországra.
Nem tervez nagyvárosi megmozdulásokra utazni, de a tiltakozók által alkalmazott forgalomlassítási akciókat támogatja Barabás Levente, egy bethlenfalvi szállítócég vezetője is, mert úgy gondolja, hogy a díjszabás aránytalanul magas emelésével az egész iparágat megbéníthatja az állam. „A közlekedés ideiglenes lelassítása még támogatókat is toborozhat a fuvarozóknak, hiszen egyértelmű, hogy előbb-utóbb a fogyasztók is saját zsebükön fogják érezni a biztosítási kötvények drágulását\" – fejtette ki a vállalkozó. Barabás egyúttal elmondta, egy hónapra vásárolt a héten biztosítást egyik kamionjára, és kétezer lejt fizetett érte. Ő egyébként a biztosítási kötvények referenciaértékének meghatározására kiszabott harmincnapos határidőt csak időhúzásnak tartja, és aggódik az újabb áremelés miatt.
Leparkolt jármű
A Roy Spedition szállítólogisztikai vállalatnak eközben a kötelező felelősségbiztosítás idei többszöri drágítása elég volt ahhoz, hogy saját járművét leparkolja, és ne vásároljon rá kötelező biztosítást. A cég azóta csak alvállalkozókkal szállíttat, de a vállalkozás vezetője, Tulbure Hajnal szorongva figyeli a biztosítási díjak emelkedését szükségszerűen követő szállításiár-növekedéseket. Egyébként ő is egyetért a fuvarozói szervezetekkel, és a fuvarozók igazságtalan „megbüntetésének\" érzi a biztosítási díjszabások árának emelését.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!